Vágólapra másolva!

A vihar elmosta a MOB rendezvényét

A hétfői özönvízszerű esőzések és annak következményei, valamint a következő napok várható időjárása miatt az "5próba Rióba" szervezői úgy döntöttek, hogy a Kopaszi-gátra csütörtökre meghirdetett első kiemelt fesztivál megrendezését elhalasztják.

A Magyar Olimpiai Bizottság keddi közleménye szerint

a rendezők a próbázók biztonságát és a teljesítéshez szükséges versenykörülmények garantálását szem előtt tartva döntöttek így.

A szervezők közölték továbbá, hogy a helyszínen péntektől vasárnapig sorra kerülő Ironman 70.3 Budapest rendezvény így sem marad 5próba Rióba nélkül, mert a Mini 5próba Rióba (ergométeres evezés, görgőpados kerékpározás, helyből távolugrás, ugrókötelezés és speed bounce) folyamatosan működik.

Az 5próba Rióba első kiemelt fesztiválja (úszás, kerékpározás, futás) augusztus 29-én Velencén, a Korzón lesz.