Baseball: MLB-profik is lesznek a Magyar Kupa-döntőben

Al Hrabovsky, baseball
Vágólapra másolva!
Az Óbudai Baseball Arénában kerül sor szombaton és vasárnap a baseball Magyar Kupa négyes döntőjére, s az aranyéremért zajló csata a korábban az észak-amerikai bajnokságban is szerepelt profik dobópárbaja is lehet.

A házigazda Óbuda Warriors tájékoztatása szerint az eseményen a Jánossomorja Rascals, valamint a Reds Sleepwalkers mellett a III. kerületi egyesület utánpótláscsapata, az Óbuda Gladiators vesz részt.

Az elődöntőket szombaton 11 és 15 órakor rendezik, először a Rascals és a Sleepwalkers, majd a két óbudai együttes csap össze. Ha a vasárnap 13 órakor kezdődő finálét a Warriors és a Sleepwalkers vívja majd, akkor a kilátogatók egy-egy korábbi MLB-ben szerepelt dobó külön párbaját is láthatják. Előbbiben a venezuelai Carlos Tovar, utóbbiban a kanadai Samuel Siddal játszott már a világ legerősebb ligájában.

A baseballt néhány fanatikus rajongó tartja életben Magyarországon Forrás: Ebay.com

A rendezvényre a belépés ingyenes, az arénában helyet foglaló nézőkkel pedig hangosbeszélőn folyamatosan ismertetik majd a szabályokat.