Társoldalunk:

A gumicukor fontos, a víz luxuscikk az Alpokban futó magyaroknak

2015.08.31. 22:47

Németh Csaba és Karlowits-Juhász Tamás változatlanul tartják a második helyüket az Alpokat átszelő nyolcnapos futóversenyen. A magyar páros hátránya 12 perc az első helyezett svájciak mögött. Hétfőn az ausztriai St. Anton am Arlbergből futottak el Landeckbe.

A pálya hosszú és nehéz is volt, két hegyet másztak meg a futók, összesen 2019 méter szintet teljesítettek fölfelé, és 2494 métert lefelé.

Az ereszkedés sem volt egyszerű a nehéz, technikás, keskeny ösvényeken. A magyar csapat 4 óra 37 perc alatt futotta le a távot, az első helyen álló svájciak pedig 4 óra 29 perc alatt. Ezzel a magyar fiúk változatlanul a második helyen állnak, de ez változhat, mert még öt nap hátravan a versenyből.

Kedden a mainál is keményebb szakasz következik, Német Csaba és Karlowits-Juhász Tamás szerint a verseny talán legnehezebb része következik. Landeckből, azaz 809 méterről rögtön a 2432 méteres Fisser Joch nevű csúcsra kell felmászniuk.

Német Csaba és Karlowits-Juhász Tamás a harmadik napon, 800 méter szintmászás után már túl vannak a szakasz legmagasabb pontjánForrás: Molnár Anikó

Harc a grammokkal

Az 1623 méteres szintemelkedés leküzdésére a fiúk víz nélkül indulnak, mert a plusz súly lelassítaná őket. Egy ilyen versenyen, ahol perceken múlnak a helyezések, minden gramm számít. A magyar futók arra is figyelnek, hogy a futómez ne legyen túl nehéz, ha meleg van, szóba sem jöhet rövid ujjú ing, mert az ujj is nehéz. Mint ahogy olyan mezt sem érdemes felvenni, amelyen zseb is van. Ha van, azonnal ki kell vágni.

Így talán már érthető, hogy a víz a hőség ellenére is fölösleges luxuscikk. Németh Csaba mindennap gondosan elemzi a térképeket, és abból tudja, hány patakot kereszteznek az adott napon, így végül a vízhez is hozzájutnak. Természetesen a versenyen frissítőállomások is vannak, de negyven kilométeren két vízforrás nem elég.

Németh Csaba a legmeredekebb emelkedő tetején is tud mosolyogniForrás: Molnár Anikó

A 12 perc hátrány nem sok

Grammok ide vagy oda, enni kell. A verseny alatt Karlowits-Juhász Tamás energiazseléket eszik, Németh Csaba általában három gumicukorral beéri. Este azonban szükség van egy púpozott tányér tésztára. Ezután már semmit nem lehet enni, legalábbis Németh Csaba szerint, mert akkor félő, hogy rossz lesz az emésztés. Márpedig egy gyomorrontás végzetes lenne.

Karlowits-Juhász Tamás azt mondja, tudott volna gyorsabban menni ma is, de nem lett volna értelme. „Ma nyolc perc előny, holnap fél óra hátrányt jelenthet. Ma simán bírtam volna az elsők tempóját, de akkor holnap fél órával megyek rosszabbat.” Németh Csaba szerint a nyolcadik napig kell így bírni, és 12 perc hátrány egyelőre nem sok.

Molnár Anikó - Turista Magazin