Vágólapra másolva!
Húzódások, gyulladások a lábon, megfázás és erőteljes édesség-túladagolás - a kilométereken kívül a hatodik napon még ezekkel is meg kellett küzdenie a magyar futócsapatnak az Alpokban, mindezek ellenére stabilan tartják második helyüket a kategóriájukban.

Németh Csaba és Karlowits-Juhász Tamás csütörtökön ismét az Alpokat átszelő verseny egy nehéz szakaszán vannak túl. Nagy magasságból, 1828 méterről indultak, ahol már nehéz regenerálódni, és több komoly emelkedő is várt rájuk, felfelé több mint 2000 métert futottak. A 37 km-es távon, amely Samnauntól Scoulig tartott, a magyar csapat 4 óra 26 perccel harmadikként ért célba. Elsőként fő vetélytársaik, a svájci csapat érkezett be 4 óra 11 perccel, a másodikként a németek végeztek 4 óra 25 perces eredménnyel.

Szerencsére a magyar páros pont a vihar előtt lépte át a célvonalat, így a szerdaival ellentétben most viszonylag kellemes időben futottak. Ezúttal a biztonságos, stabil futás és a második hely megtartása volt a cél. Az első helyezett nagyjából fél órás előnyét Németh Csaba szerint már nem lenne könnyű behozni.

Németh Csaba és Karlowits-Juhász Tamás Forrás: Molnár Anikó

- mondta.

A magyar csapat azonban szeretné elkerülni a sérüléseket, Némethék inkább a biztonságra törekszenek.

A kemény verseny vége felé közeledve már nem csoda, hogy egyre fokozódik a fáradtság és az immunrendszer is legyengül.

A magyarok azonban nem is annyira a megfázástól vagy a húzódásoktól szenvednek, legjobban az édességekből van elegük.

Kénytelenek ugyanis leerőltetni az édes, magas szénhidráttartalmú ételeket, hogy bírják szusszal.

- nevetett Németh Csaba, aki azt is elárulta, hogy az első helyezett svájci csapatra egyáltalán nem ellenfélként tekintenek, nagyon jó viszonyt ápolnak velük.

A hajrájához közeledik a Transalpin-futás Forrás: Transalpine-run.com

A magyar csapat nap, mint nap feszegeti a határait. "Ha mi önmagunkhoz képest megtettünk mindent, akkor az egy leírhatatlan szabadságérzést ad. Minden nap próbáljuk a maximumot nyújtani"” - vallják.

Pénteken, azaz a verseny hetedik napján ismét egy hosszú és nehéz szakasz vár a versenyzőkre: 37,8 kilométert kell megtenniük, amely során 1633 méternyi szintemelkedést kell leküzdeniük.