Parádésan vezetett a magyar kamionos

Kamionverseny truck race Kiss Norbert 25 év után újra kamionverseny a Hungaroringen. Bemutató a kiskunlacházi repülőtéren. Képen Kiss Norbert európabajnok kamionversenyző
25 év után újra kamionverseny a Hungaroringen. Bemutató a kiskunlacházi repülőtéren. Képen Kiss Norbert európabajnok kamionversenyző
Vágólapra másolva!
A címvédő Kiss Norbert, az Oxxo Racing-Axxyss Motorsport pilótája harmadikként zárt a kamion Európa-bajnokság Hungaroringen zajló versenyhétvégéjének szombati második futamán. A 30 éves szombathelyi pilóta a fordított rajtrács szabálya miatt ezen a versenyen a nyolcadik helyről startolt, és kiváló vezetésének köszönhetően ért oda a dobogó alsó fokára.

A magyar címvédő ezzel az eredménnyel 93 pontra növelte előnyét összetettben az ezt a futamot műszaki hiba miatt feladó cseh Adam Lackóval szemben.

A rajt után Kiss a nyolcadik helyen maradt, majd egy pozíciót javított, a harmadik kör elején pedig feljött hatodiknak. A jelenlegi Európa-bajnok az ötödik kört már az ötödik helyen kezdte meg, előtte Lacko száguldott, de műszaki probléma miatt hamarosan kiállt.

Kiss a hatodik körben újabb előzést hajtott végre, és már harmadik volt, majd rátapadt a másodikként haladó cseh David Vrseckyre,

akivel karöltve utolérték a versenyben addig vezető német Stephanie Halmot. Ez a trió az utolsó három körben "végigvonatozott" egymás mögött, előzési pozícióba sem Kiss, sem Vrsecky nem került, így már nem változott a sorrend.

Kiss Norbert jó formában van Fotó: Polyák Attila - Origo

"A mai első verseny egyenesen fantasztikus volt, minden a terveink szerint alakult, és nagy élmény volt ennyi hazai néző előtt ünnepelni a győzelmet" - értékelte a napot Kiss Norbert, aki a második futammal kapcsolatban azt mondta, az utolsó körökben nehéz volt a dolga. "Vrsecky kamionja a kigyorsításokon jobb, míg nekem a kanyarsebességem nagyobb, ezért aztán az egyenesekben nem volt lehetőségem megelőzni őt.

- jelentette ki a címvédő.

A Hungaroring Sport Zrt. tájékoztatása szerint a 25 év szünet után újra Magyarországra érkezett kamion Eb és fesztivál első napján

10 ezer néző látogatott ki a mogyoródi Forma-1-es pályára.

A Hungaroringen a vasárnapi versenynapon 10.30 órakor kezdődik az időmérő edzés, a hétvége harmadik futamát 13.40-től, a negyediket pedig 16.40-től rendezik.

A Hungaroringen a vasárnapi versenynapon 10.30 órakor kezdődik az időmérő edzés, a hétvége harmadik futamát 13.40-től, a negyediket pedig 16.40-től rendezik.