Vágólapra másolva!
Huszonnyolc év után szerepel újra Európa-bajnokságon a magyar női röplabda-válogatott: a nemzeti együttes a holland-belga közös rendezésű, 16 csapatos, pénteken kezdődő Eb-n Antwerpenben játszik majd, egy csoportban a házigazda belga, valamint a török és az azeri válogatottal.

"Nincs rajtunk nyomás, csak élveznünk kell minden mérkőzést és jól kell szórakozunk. Jó fizikai állapotban vagyunk, az Európa Liga-győzelem pedig komoly mentális erőt adott a csapatnak, hiszen kiválóan játszottunk" - nyilatkozta Jan De Brandt szövetségi kapitány, aki mindhárom csoportellenfelet kiválóan ismeri, ugyanis szülőhazája mellett Törökországban és Azerbajdzsánban is éveket dolgozott már.

A belga szakember hangsúlyozta, mindhárom mérkőzésen nagyon nehéz dolguk lesz, de külön kiemelte a belgákat, akik a hazai pálya, azaz öt-hatezer ember támogatását is élvezik majd, így ellenük még szettet nyerni is komoly fegyvertény lenne.

Lesz-e ok az örömre az Eb-n? Forrás: Facebook/Magyar Röplabda Szövetség

Erős a török bajnokság

A törököké a világ egyik legerősebb bajnoksága, ahol hétről hétre nemzetközi klasszisok lépnek pályára, ebből pedig a válogatott is profitál. A törökökkel az elmúlt időszakban többször is találkozott a magyar csapat: az Európa Liga csoportküzdelmeiben Ankarában kétszer is sima hazai siker született, de a sorozat fináléjának párosmérkőzése végén már a magyarok örülhettek.

Igaz azonban, hogy a törökök nem a legerősebb csapatukkal játszották végig az Európa Ligát.

A magyar keret

Dobi Edina (center), Horváth Dóra (ütő), Kötél Dóra (liberó), Kötél Zsanett (feladó) , Lévai Vivien (liberó), Liliom Rita (ütő), Pallag Ágnes (ütő), Sándor Renáta (ütő), Szakmáry Gréta (ütő), Széles Petra (center), Szombathelyi Szandra (ütő), Tálas Zsuzsanna (feladó), Vacsi Evelin (center).

Azerbajdzsán ellen összejöhet a győzelem

Az Európa-bajnokság csoportkörét az azeriek ellen zárja majd a magyar válogatott, s talán ezen az összecsapáson lesz az együttesnek a legnagyobb esélye arra, hogy megszerezze azt az egy győzelmet, ami akár továbbjutást is jelenthet.

"Azerbajdzsánban az elmúlt öt-hat évben komoly pénzeket költöttek a röplabdára, számos külföldi sztárral erősítettek, akik akár egyedül is el tudnak dönteni egy-egy mérkőzést. Ott van például Polina Rahimova, aki egyszerűen fantasztikus, és ha olyan napja van, akkor ő jelenti a különbséget győzelem és vereség között" - mondta Jan De Brandt, ugyanakkor leszögezte, hogy az azeriek csapatként korántsem annyira egységesek, mint a belgák vagy a törökök.

Az Európa Liga-győzelem egy négyhónapos munka gyümölcse volt Forrás: Facebook/Magyar Röplabda Szövetség

A szövetségi kapitány szerint ez az Eb-szereplés korántsem a csúcsot jelenti:

A következő lépcsőfok, hogy egyre erősebb csapatokkal találkozzunk, erre kiváló alkalmat teremt majd, hogy a következő idényben a World Grand Prix harmadik csoportjában szerepelhetünk."

Egy meccset nyerni, ez a cél

Jókay Zoltán, a válogatott másodedzője szerint az Európa Liga-győzelem óriási dolog, de az Európa-bajnokság ennél magasabb szint.

"Nagyon jó lenne az Európa-bajnokságon egy mérkőzést nyerni, azt gondolom,

csodaszámba menne, de a cél mindenféleképpen ez.

Mindhárom találkozón a maximumot kell nyújtanunk, s ki tudja, talán az elején a házigazdákon nagy lesz a nyomás, vagy a többi csapat nem ismer minket..."

Horváth Dóra Forrás: Facebook/Magyar Röplabda Szövetség

A szakember hangsúlyozta, bízik benne, hogy a kontinensviadal csak egy tanulólépés a válogatottnak: "A lehető legjobb korban vannak a lányok, még négy-öt év legalább bennük van ezen a hőfokon. Persze, ehhez minden nyarat végig kell majd dolgozni ugyanilyen programokkal, ezt szolgálja majd a World Grand Prix és a jövő évi újabb Eb-selejtezők. Ezeken a mérkőzéseken kell minél több tapasztalatot gyűjteni, felvenni azt a sebességet és pontosságot, ami ehhez a szinthez szükséges."

Még nincsen Eb-láz

Sándor Renáta, a válogatott egyik legjobb ütőjátékosa elmondta, egyelőre nem égnek Eb-lázban, ugyanis az Európa Liga-menetelés sokat kivett a csapatból, ugyanakkor mindenki nyugodton készül a tornára.

"Nagyon erős csapatokkal találkozunk majd, komoly ütőerővel rendelkeznek.

ugyanakkor talán az azeriek ellen még jobban oda kell majd tennünk magunkat. Róluk azt hallottam, hogy a bakui Európa-játékokra készültek egész évben, ott jól is szerepeltek, de így nem annyira foglalkoztak talán az Eb-vel" - nyilatkozta Sándor Renáta.

A magyar női röplabda-válogatott a csoportban először szombaton a házigazda belgákkal találkozik 17.30-tól, majd másnap a törökökkel játszik 19 órától, hétfőn pedig az azeriek ellen lép pályára 17 órától. A csoportból az első helyezett automatikusan bejut a legjobb nyolc közé, míg a második és harmadik helyezettek keresztbe játszanak a negyeddöntőbe jutásért.

A program

Szeptember 26., szombat:
17.30: Belgium - Magyarország (tv.: SportM)

Szeptember 27., vasárnap:
19.00: Magyarország - Törökország (tv.: Sport2)

Szeptember 28., hétfő:
17.00: Magyarország - Azerbajdzsán (tv.: Sport2)