Vágólapra másolva!
Még a jelenlegi szezonban újabb kísérletet tesz a világ legmagasabb hegyének, a Mount Everestnek a meghódítására Kuriki Nobukazu, a lefagyott ujjú japán alpinista, aki a nagy hó miatt 7900 méteres magasságból volt kénytelen visszafordulni a múlt héten.

A 33 éves hegymászó, akinek kilenc ujja fagyott le a 8848 méteres csúcs egy korábbi meghódítására tett kísérlete közben, kedden az alaptáborból jelentette be, hogy néhány nap pihenés után újra nekivág. A dpa német hírügynökség szerint ő az egyetlen, aki az őszi szezonban mászási engedélyt kapott a nepáli kormánytól, így ha most sem jut fel a csúcsra, a világ legmagasabb pontja évtizedek óta idén először megmászatlan marad.

Kuriki vasárnap jelentette be egy közösségi portálon, hogy a túl nagy hóban csak nagyon lassan jutott előre, és bármilyen magasan is járt már, belátta, hogy nem fog élve visszatérni, ha folytatja az útját. Közben a nepáli kormány bejelentette, hogy a Mount Everestre induló alpinisták szigorúbb szűrését mérlegeli a mászók nagyobb biztonsága érdekében.

Korhatáros lesz a Világ Anyja

A tervek szerint nem engedélyeznék a mászást a 18 évesnél fiatalabbaknak, a 75 évesnél idősebbeknek, a rokkantaknak és azoknak, akik nem szereztek tapasztalatot legalább közepesen magas csúcsok meghódításával.

A filmben könnyebb azért Forrás: UIP Dunafilm

"A hegy nem arra való, hogy emberek haljanak meg rajta, a hegy kalandokra való" - mondta az AP-nek a nepáli idegenforgalmi minisztérium szóvivője, hangsúlyozva, hogy a korlátozási tervek még nagyon kezdeti stádiumban vannak. Nepálban jelenleg 16 éves kortól lehet nekivágni a Mount Everestnek, felső határ pedig nincs. A legidősebb, aki megmászta a csúcsot, egy 80 éves japán férfi volt.