Vágólapra másolva!
Hamburg nagyjából 11,2 milliárd euróból (3500 milliárd forint) rendezné meg a 2024-es nyári olimpiát, ehhez az összeghez az adófizetők 7,4 milliárddal járulnának hozzá, a fennmaradó 3,8 milliárdot pedig egyéb forrásokból kellene előteremteni.

A finanszírozási tervet csütörtökön mutatta be Olaf Scholz polgármester, valamint Christoph Krupp kancelláriavezető. A német kikötőváros lakosai november 29-én népszavazáson döntenek arról, hogy támogatják-e a pályázatot.

"A 2024-es olimpiai és paralimpiai játékok kevesebbe kerülnek majd, mint a 2012-es londoni esemény, a szükséges befektetések pedig a legmagasabb összegekkel kerültek kiszámításra" - mondta Scholz, s hozzátette, az árak emelkedését, illetve az inflációt is figyelembe vették a kalkuláció elkészítésekor.

Hamburg a fenntarthatóság jegyében rendezné meg a játékokat Forrás: Origo

- jelentette ki a polgármester. Hamburg Budapesttel, Los Angelesszel, Párizzsal és Rómával versenyez a rendezésért. A budapesti pályázatról elkészített júniusi megvalósíthatósági tanulmány 774 milliárd forintra becsülte a szükséges befektetés összegét. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2017 szeptemberében, limai kongresszusán választja ki a rendezőt.