Az egyik csapatunk lemondhat a riói olimpiáról

Szilágyi Áron
Budapest, 2014. március 9. Szilágyi Áron a dél-koreai Kim Dzsung Hvan elleni asszóban a Gerevich-Kovács-Kárpáti budapesti férfi kard Grand Prix döntőjében a WestEnd bevásárlóközpont Millennium udvarában 2014. március 9-én. A londoni olimpia győztese, a tavalyi, budapesti világbajnokság bronzérmese a fináléban 15-13-ra kikapott dél-koreai ellenfelétől, így a második helyen végzett. MTI Fotó: Beliczay László
Vágólapra másolva!
A magyar női kardcsapatnak elszállt az esélye a részvételre a jövő évi riói olimpián. Egyéniben sem állunk nagyon jól.

A tizedik helyen végzett a női kardválogatott a hétvégi caracasi világkupaversenyen, ezzel elvi esélyét is elveszítette arra, hogy kiharcolja az olimpiai részvételt. A Rióba való kijutáshoz

bravúrok sorozatára lett volna szükség.

Venezuelában a nyolcaddöntőben 45-36-ra kikapott a Márton Anna, Mikulik Júlia, Várhelyi Anna, Záhonyi Petra négyes a dél-koreaiaktól, így az alsó ágra került. Egyéniben Márton a legjobb 32 között búcsúzott, Várhelyi Kata pedig a főtábla első fordulójában kapott ki. Az olimpiai részvétel kiharcolására egyéniben elsősorban az idén vb-bronzérmes Mártonnak van esélye.

A férfiaknál még Szilágyinak sem ment

A férfi kardozók Tbilisziben léptek pástra a hétvégén, de nekik sem termett sok babér. A Londonban olimpiai bajnok, idén Eb-aranyérmes Szilágyi Áron, valamint Iliász Nikolász a legjobb 32-ig jutott, Szatmári András és Gémesi Csanád pedig a 64 között búcsúzott.

Az olimpiai bajnok Szilágyi Áron még javíthat Forrás: MTI/Beliczay László

Rióban ebben a szakágban nem rendeznek csapatversenyt, csak egyéniben lehet kvótát szerezni. A szövetségnél egyelőre Szilágyi Áron kvótáját veszik biztosra.

Csapatban a magyarok – Decsi Tamás, Gémesi, Iliász, Szatmári összeállításban – nyolcadikok lettek Grúziában.