Vágólapra másolva!
Kruchina Károly, a Magyar Szörf Szövetség alelnöke óriási sikernek tartja, hogy Gádorfalvi Áron a szombaton befejeződött ománi szörf-világbajnokságon biztosította helyét a jövő évi riói olimpián, s ezzel hatodszor szerepel majd ötkarikás játékokon.

"Elsősorban arra volt szükség az újabb kvótaszerzéshez, hogy egy született zseni legyen. Nagyon kevesen képesek hat olimpiára kijutni" - nyilatkozta az M1 csatornának Kruchina Károly. Hozzátette, hogy ez eddig a magyarok közül csak a hétszeres olimpiai bajnok vívó Gerevich Aladárnak sikerült, s az aktív sportolók közül is csak olyan kiváló versenyzőknek van rá esélyük a jövő évi ötkarikás játékokon, mint például a tőröző Mohamed Aida vagy a kajakos Kammerer Zoltán.

holott a nagy versenyeket mind tengeren rendezik. Hasonló ez, mint az alpesi síző Miklós Edit kiváló teljesítménye, aki úgy tudja felvenni a versenyt a világ legjobbjaival, hogy Magyarországon nincsenek magas hegyek" - mondta Kruchina Károly.

Gádorfalvi Áron Forrás: AFP

Kifejtette, hogy a szövetség költségvetése az elmúlt néhány évben megnégyszereződött, ennek köszönhetően több támogatást tudnak nyújtani Gádorfalvinak és az utánpótlásnak egyaránt. Ezért a szövetség rendkívül hálás a Magyar Olimpiai Bizottságnak és az Emberi Erőforrások Minisztériumának is.

Utassy Loránd szövetségi kapitány elmondta, nagyon jól jött, hogy Gádorfalvi röviddel a világbajnokság előtt 4-5 kilót lefogyott, így gyorsabb tudott lenni.

"Emberfeletti teljesítményt kívánt ez a szereplés, volt olyan futam, hogy Áron görcsöt kapott, mert annyira kihajtotta magát a nagy forróságban, úgy kellett kivenni a vízből" - mondta a szövetségi kapitány, aki elárulta, az erős mezőnyben tíz világbajnok is indult, akik közül Gádorfalvi többet is meg tudott előzni.

A hatodik olimpiájára készül Forrás: Facebook/Magyar Szörf Szövetség

Utassy Loránd hozzátette, kiváló eredményének köszönhetően

Gádorfalvit meghívták a legjobb 20 versenyzőt felvonultató világkupa versenyre, Abu-Dzabiba.

A 37 éves magyar szörfös 22. lett a vb-n, a kvótát eddig még nem szerzett hat ország képviselőit tekintve teljesítményével harmadikként érdemelte ki a jogot az ötkarikás játékokon való részvételre. A magyar szörfös legutóbb, a 2012-es londoni olimpián huszonötödikként zárt.