Vágólapra másolva!

Sírni csak a négy aranyérmesnek szabad

Négy győztest hirdettek a felemáskorlát döntőjét követően a Glasgow-ban zajló olimpiai kvalifikációs torna-világbajnokság szombati versenynapján.

A kínai Fan Jilin, az amerikai Madison Kocian, valamint az orosz Viktorija Komova és Darija Szpiridonova egyaránt 15,366 pontot kapott, ennek köszönhetően

a vb 112 éves történetének egyik legszokatlanabb díjkiosztójára került sor

a skót városban.

Hasonlóra eddig egyszer volt példa:

az 1922-es világbajnokságon öten vehettek át ezüstérmet a lólengés fináléja után.

A szervezők kénytelenek voltak improvizálni az eredményhirdetés alatt: a zászlókat leterítették a padlóra, mert a kötelekre függesztve nem tudták volna megoldani, hogy azonos magasságban legyenek. Természetesen a kínai, az orosz és az amerikai himnuszt is eljátszották, a négy győztes pedig vidáman élte meg az emlékezetes pillanatokat.

"Nem tudom, mi történhetett, de

Mindenképpen érmet szerettem volna szerezni, de csak reménykedni mertem, hogy arany lesz belőle" - mondta Kocian.

A lólengés döntőjében is volt egy holtverseny, ott egy örmény és egy japán tornász is bronzérmet vehetett át, a magyar színeket a szombati napon egyedüliként képviselő Hídvégi Vid pedig ötödik lett.

A győztes Max Whitlock is sportágtörténeti eredménnyel büszkélkedhet, hiszen ő az első brit, aki ebben a versenyszámban világbajnok lett.

Az ugrásban harmadikként záró amerikai Simone Biles karrierje 12. vb-érmét nyerte.

férfiak:
talaj, világbajnok:
Siraj Kenzo (Japán) 16,233 pont
2. Max Whitlock (Nagy-Britannia) 15,566
3. Rayderley Zapata (Spanyolország) 15,200

lólengés, világbajnok:
Max Whitlock (Nagy-Britannia) 16,133 pont
2. Louis Smith (Nagy-Britannia) 16,033
3. Harutyum Merdinjan (Örményország) és Kaja Kazuma (Japán) 15,500
5. HÍDVÉGI VID 15,366

gyűrű, világbajnok:
Elefteriosz Petruniasz (Görögország) 15,800 pont
2. Hao Ju (Kína) 15,733
3. Liu Jang (Kína) 15,700

nők:
felemáskorlát, világbajnok:
Fan Jilin (Kína), Viktorija Komova (Oroszország), Darija Szpiridonova (Oroszország), Madison Kocian (Egyesült Államok) 15,366 pont
ugrás, világbajnok:
Marija Paseka (Oroszország) 15,666 pont
2. Hong Un Jong (Koreai NDK) 15,633
3. Simone Biles (Egyesült Államok) 15,541