Társoldalunk:

Szilágyi Áron majdnem kétszer is csodát tett

2015.11.01. 15:20

A magyar férfi kardválogatott bronzérmet nyert vasárnap a budapesti Zarándi Csaba csapat-Világkupán.

A magyar csapat Decsi Tamás, Szatmári András, Szilágyi Áron összetételben könnyedén verte a 16 között 45-32-re Iránt, majd a 8 között hasonlóan magabiztosan 45-30-ra a világranglista-első olaszokat, igaz, az ellenfélnél nem vívott Athén olimpiai bajnoka, a szombati egyéni versenyen 10. helyezett Aldo Montano.

Az elődöntőben az amerikai együttes ellen Decsi pihent. Az ellenfél 15-5-re, majd 20-5-re is elhúzott, ekkor megkezdte a felzárkózást a hazai gárda, Somlai Béla, a szakág vezetőedzője pedig Szatmári helyett becserélte Decsit. Az utolsó asszóra Szilágyi Áron az ellenfél 40-32-es vezetésekor lépett pástra. London olimpiai bajnoka, az idei Európa-bajnok szenzációsan vívott, feljött 44-43-ra, ám a befejezés az ellenfélnek sikerült, így a magyar csapat a harmadik helyért vívhatott tovább.

Szilágyi Áron remekül vívottForrás: AFP/Fabrice Coffrini

A bronzmérkőzésen a németek ellen az első asszót Szilágyi 5-3-ra megnyerte, ám utána 25-22-re az ellenfél vezetett. Szatmári 8-3-as győzelemmel fordított (30-28), de a befejező ember, Szilágyi megint hátrányban lépett pástra (37-40). A Vasas vívója előbb kiegyenlített, majd 44-42 után a győztes tust is bevitte, így bronzérmet nyert a magyar válogatott.

"Örülök, hogy hazai közönség előtt sikerült bronzérmet szerezni. Az iráni mérkőzés jó bemelegítés volt, mert egyéniben már jönnek fölfelé a versenyzőik. Eddig nem volt tényező az iráni kardvívás, ám most már odateszik magukat" - mondta Somlai Béla, a férfi kard vezetőedzője, majd a következő ellenfélről, az olaszokról megjegyezte, mivel az olimpián nem lesz csapatverseny, a fiatalokat helyezték előtérbe. 

A magyar csapatnak tavasszal a madridi Világkupán is sikerült legyőznie az olaszokat, igaz, ott a döntőben találkozott a két együttes.

"Az olaszok elleni siker lendületet adott a fiúknak, és azt hittem, az amerikaiakat is legyőzhetjük. Az összeállítással is próbáltam sakkozni, de sajnos nem sikerült nyerni. A német nagyon jó, egységes csapat, nem véletlenül világ- és Európa-bajnok. Az, hogy a bronzmeccsen legyőztük őket, ráadásul ilyen csatában, nagy fegyvertény" - értékelt Somlai Béla.

A viadalon 24 együttes lépett pástra, a magyarok a 16 között kapcsolódtak be a küzdelembe. Az orosz és a román csapat tagjai gyászszalaggal a combjukon vívtak, emlékezve az Egyiptomból Szentpétervárra tartó orosz utasszállító repülőgép katasztrófájának áldozataira, illetve a bukaresti szórakozóhelyen történt, halálos áldozatokat követelő tűzesetre.

Eredmények, a 16 között:
Magyarország - Irán 45-32 (Szatmári +7, Szilágyi +5, Decsi +1)

a 8 között:
Magyarország - Olaszország 45-30 (Szatmári +12, Szilágyi +2, Decsi +1)

elődöntő:
Egyesült Államok - Magyarország 45-43 (Szilágyi +8, Decsi 0, Iliász -2, Szatmári -8)
Oroszország - Németország 45-39

a harmadik helyért:
Magyarország - Németország 45-42 (Szilágyi +8, Szatmári +3, Iliász -8)

döntő:
Oroszország - Egyesült Államok 45-44

A végeredmény
1. Oroszország (Alekszej Jakimenko, Nyikolaj Kovaljev, Kamil Ibragimov, Dmitrij Danyilenko)
2. Egyesült Államok (Eli Dershwitz, Daryl Homer, Peter Souders, Jeff Spear)
3. MAGYARORSZÁG (Decsi Tamás, Iliász Nikolász, Szatmári András, Szilágyi Áron)
4. Németország
5. Olaszország
6. Koreai Köztársaság