Vágólapra másolva!
Schmitt Pál bízik a budapesti olimpiarendezésben, de egyelőre nem tudja megtippelni sem, mit hoz a 2017-es limai NOB-kongresszus szavazása, amely a 2024-es nyári játékok helyszínéről dönt. Rióból hat-hat aranyat, ezüstöt és bronzot, azaz összesen 18 magyar érmet vár.

"Mivel elfogult vagyok önmagunkkal szemben, inkább az egyik nemzetközi közvélemény-kutató cég beárazását idézem: Los Angeles 35 százalék, Párizs 30 százalék. A maradékon Hamburg, Róma és Budapest osztozik. A magyar főváros jelenleg 10 százalékon áll" - nyilatkozta Schmitt Pál a 2024-es nyári olimpiára kandidáló városokkal kapcsolatban.

A Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja, a Nemzet Sportolója az Észak-Magyarország szerkesztőségében járt, és a lapnak adott nagyobb interjút.

Elmondta, a NOB nem az egyes tagországok felmérését fogadja el, hanem a sajátját, azaz Budapestre küldi közvélemény-kutatóit, de erről nem értesíti az érintett várost.

ez a valami az olimpia támogatása lehetne. Most azonban ott tartunk, hogy egyesek kijátsszák az olimpiai kártyát, meg a létesítményépítési programot, s mindebbe belekeverik az egészségügyet vagy az oktatáspolitikát."

Schmitt Pál Fotó: Polyak Attila - Origo

Schmitt szerint a kandidálók közül 2017-ben a NOB-tagok racionális érveket is figyelembe vesznek, "elvégre a világ halad, a pénz és a piac mindenhatóságát kár lenne tagadni."

De előzetesen megtippelni nagyon nehéz, hogy melyik város lehet a befutó. "Bár nincs kötelező földrajzi elosztás, de

logikus, hogy 2024-ben újra Európa, vagy Észak-Amerika legyen a soros.

És itt következik a racionalitás: a francia nyelvterület nyilván Párizs mellé áll, ide tartozik számtalan afrikai, egykor francia befolyás alatt álló ország. Aztán az angolszász nemzetek NOB-tagjai nyilvánvalóan Los Angelesszel szimpatizálnak, a latin államok meg Rómát fogják segíteni és így tovább."

A riói kabalafigura készen áll az olimpiára Forrás: AFP/Vanderlei Almeida

Szerinte a magyaroknak is érdekszférája és érve egyaránt akad.

A kétszázöt nemzet összesített éremtáblázatán mi a nyolcadikok vagyunk, s mivel az első tizenkettőből csak Magyarország nem kapott még játékokat, 2024-ben nekünk kellene következnünk. Közép-Európa még soha nem volt házigazda, ez nyolc országot és mintegy százötven millió embert érint."

A kétszeres olimpiai bajnok vívó biztos benne, hogy nem téved, ha tizennyolc magyar érmet -

hat aranyat, hat ezüstöt és hat bronzot

- vár a jövő évi, riói olimpián.

Barra 17 érmet vár

A szeptemberben közzétett előrejelzésében szereplő hét helyett most csak hat aranyat jósol Magyarországnak a jövő évi riói olimpiára Luciano Barra, az Olasz Olimpiai Bizottság volt sportigazgatója. A szakember legfrissebb elemzése szerint a magyarok az éremtáblázat 14. helyén zárnak majd. A különféle statisztikákra, valamint az olimpiai sportágak világbajnokságaira alapozott előrejelzés szerint Magyarország - Jamaica mögött és Olaszország előtt - úgy végez 17 éremmel, hogy sportolói a hat arany mellett 6 ezüstöt és 5 bronzot gyűjtenek Rio de Janeiróban.