Elhunyt háromszoros olimpiai bajnok párbajtőrvívónk

Fenyvesi Csaba ÉPÜLET Foglalkozás FOTÓ fotóriporter KÉPKIVÁGÁS Közéleti személyiség foglalkozása laza arckép, portré lelátó ÖLTÖZÉK SPORT sportlétesítmény sportol sportoló sportoló laza sportruházat sportvezető SZEMÉLY szurkol TÁRGY versenyez Budapest, 19
Budapest, 1973. április 7. Dr. Fenyvesi Csaba, Budapest egyéni párbajtőr bajnoka a Budapest nemzetközi párbajtőr bajnokságon a Sportcsarnokban. MTI Fotó: Kovács Gyula
Vágólapra másolva!
Rövid lefolyású, súlyos betegségben 72 éves korában elhunyt Fenyvesi Csaba háromszoros olimpiai bajnok párbajtőrvívó, akiről szeptemberben derült ki, hogy rákos, de állapota akkor már olyan súlyos volt, hogy nem tudtak rajta segíteni.

Fenyvesi Csaba 19 évesen, az ifjúságiak között nyerte első bajnoki címét a BVSC színeiben. Több mint egy évtizeden át volt a közvetlen élvonal egyik meghatározó vívója. Itthon tőrben is – ötszörös bajnokként – a legjobbak közé tartozott, ezzel együtt a párbajtőr volt az igazi fegyvere, amellyel egyéniben és csapatban összesen tíz ob-diadalt aratott.

Az 1968-as mexikóvárosi olimpián még csak a csapatot segítette a győzelemhez, de négy évvel később Münchenben már duplázott. Kötélidegzetével, hallatlan technikai biztonsággal aratta sikereit. Tiszteletet parancsoló

pályafutását a világbajnokságokon nyert három arany-, két ezüst- és három bronzérem is fémjelzi.

.

Mellékesen sebész szakorvos is volt

1986-tól 1993-ig a BVSC vívószakosztályának elnöke, illetve 1989-től 1993-ig a Magyar Vívó Szövetség elnökségi tagja volt. 2001-ben a válogatott párbajtőr szakágának fegyvernemi menedzsere lett. 2011-től a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének elnökségi tagjaként tevékenykedett.

Dr. Fenyvesi Csaba Forrás: MTI/Kovács Gyula

1968-ban a Budapesti Orvostudományi Egyetemen orvosi oklevelet szerzett, majd sebész szakorvosi vizsgát tett. Pályáját a MÁV-kórház kórboncnokaként és alorvosaként kezdte, majd 1974-től rákkutató sebész szakorvosként és klinikai adjunktusként dolgozott. Sportpályafutása befejezése után az amerikai Egyesült Virginia Rákkutató Intézet vendégkutatója volt. Jelentős eredményeket ért el a daganatsebészetben. 1994-től egy amerikai alapítvány rákkutató intézetének orvos-igazgatója lett.

1972-ben az év magyar vívójának választották, 1995-ben MOB olimpiai aranygyűrűt kapott, 2011-ben Papp László Budapest-sportdíjban részesült, tavaly pedig MOB-érdemérmet vehetett át.