Olimpiai eltiltást kértek az orosz atlétákra

Richard Pound Richard McLaren Gunter Younger WADA dopping
Genf, 2015. november 9. Richard Pound, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) vizsgálóbizottságának kanadai elnöke (k), valamint a bizottság másik két tagja, Richard McLaren (b) és Gunter Younger, miután sajtótájékoztatót tartottak Genfben 2015. november 9-én. A jelentés szerint a 2014-ben kirobbant doppingbotrány miatt a WADA az Orosz Atlétikai Szövetség és az ország atlétáinak eltiltását javasolja. A független testület azután alakult meg, hogy az ARD német televízió decemberben az orosz atléták szervezett doppingolásáról sugárzott dokumentumfilmet. (MTI/EPA/Salvatore Di Nolfi)
Vágólapra másolva!
A Nemzeti Doppingellenes Szervezetek Intézete  azt javasolja a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnek, hogy az oroszországi doppingbotrány miatt az ország atlétái ne indulhassanak a jövő évi riói olimpián.

Az iNADO képviselői hétfőn Colorado Springsben tanácskoztak, és ugyanitt tartja majd a héten éves közgyűlését a WADA is. David Kenworthy, az iNADO elnöke - egyben a Brit Antidopping Csoport vezetője - hangsúlyozta: szerinte az olimpiáig hátralévő kilenc hónap nem elég ahhoz, hogy az orosz atlétika megtisztuljon.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) múlt pénteken határozatlan időre felfüggesztette az orosz sportági szövetség (VFLA) tagságát. Az eltiltást a WADA javasolta az IAAF-nek, mivel vizsgálata során arra a megállapításra jutott, hogy Oroszországban széles körű, szisztematikus doppingolás zajlik.

Richard Pound, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) vizsgálóbizottságának kanadai elnöke Forrás: MTI/EPA/KEYSTONE/Salvatore Di Nolfi

Az IAAF döntése azt jelenti, hogy orosz atléták nem vehetnek részt nemzetközi versenyeken - így az olimpián sem - mindaddig, amíg az orosz sport-, illetve sportági vezetés meg nem teszi a szükséges lépéseket a helyzet megváltoztatására. Hazai versenyekre nem vonatkozik a tiltás.