Majdnem halálra kokszolták magukat az orosz atléták

2016.01.13. 10:25

Hét éve olyan súlyos volt az orosz atlétika helyzete, hogy a Nemzetközi Atlétikai Szövetség titkos levélben figyelmeztette az ország atlétavezetőit, hogy a sportolók az életükkel játszanak, ha nem hagynak fel a doppingolással.

Az amerikai AP hírügynökség az IAAF belső, titkos levelezését nyilvánosságra hozva azt írta, a vérátömlesztés és az EPO-használata már 2009-ben túlzott méreteket öltött, de még a 2012-es londoni olimpia előtt is a megvizsgált élsportolók 42 százaléka doppingolt. 

"Az orosz sportolók vérszintje már annyira vészes – és nem lesz jobb, sőt talán egyre rosszabb –, hogy azonnali és drasztikus lépésekre van szükség"  – írta 2009. október 14-én Pierre Weiss, az IAAF akkori főtitkára Valentyin Balahnyicsevnek. A helyi atlétikai szövetség akkori elnöke a múlt héten kapott életre szóló eltiltást. 

Olga Kanyiszkinát is eltiltották doppingolás miatt

Forrás: AFP/Martin Bureau

"Ezen sportolók nemcsak a társaikat csapják be, de a mért értékek olyan szinten vannak, hogy az életüket is nagyon komoly veszélynek teszik ki" – tette hozzá Weiss, kiemelve, hogy amióta az IAAF tesztméréseket folytat, soha ilyen magas értékeket nem jegyeztek még fel. 

A vizsgálatokat ráadásul a 2009-es világbajnokságon végezték el, amelyen az oroszok 13 érmet nyertek. Weiss a levelében hozzátette, mindezen eredmények erősen a vérdoppingra és az EPO-használatra utalnak. 

Orosz érmek a 2009-es atlétikai vébén

Aranyérem: Olga Kanyiszkina (női 20 km gyaloglás), Valerij Borcsin (férfi 20 km gyaloglás), Szergej Kirdjapkin (50 km gyaloglás), Jaroszlav Ribakov (magasugrás)

Ezüstérem: Tatyjana Lebegyeva (távolugrás), Anna Csicserova (magasugrás), Julija Zarudnyeva (3000 m akadályfutás)

Bronzérem: Alekszej Zagornyij (kalapácsvetés), Alekszandr Pogorelov (tízpróba), Antonyina Krivosapka (400 m), 4x400-as női váltó (Anasztaszija Kapacsinszkaja, Tatyjana Firova, Ljudmila Litvinova, Antonyina Krivosapka – csak az előfutamban futott: Natalja Nazarova, Natalja Antjuk), Anna Pjatih (hármasugrás), Marija Abakumova (gerelyhajítás)

A levelezés még azt megelőzően született, hogy a nemzetközi szövetség bevezette a biológiai útlevelet, amely alapján az állandó vérvételeknek köszönhetően éveken át folyamatosan nyomon követhető a szervezetben történt minden változás. 

A londoni olimpia előtt az IAAF azt javasolta az oroszoknak, hogy a minél kisebb kár érdekében azon éremesélyes vagy érmes sportolókat, akik lebuknak, a szokásos módon eltiltanák, de a kevésbé ismerteket egy gyors és diszkrét vizsgálat során négy év helyett csak két évre vonnák ki a forgalomból, és nem kerítenének nagy feneket az ügynek a médiában. 

Valentyin Balahnyicsev örökös eltiltást kapott

Forrás: AFP

"Az ő versenyzésből való kivonásuk nem feltétlenül kelti fel az emberek figyelmét" – áll azon jelentésben, amelyre az akkori elnök, Lamine Diack regnálása idején a szigorúan bizalmas jelzés került. 

Dopping, megvesztegetés, eltiltás 

Január 7-én a Nemzetközi Atlétikai Szövetség korrupció miatt örökös eltiltással sújtotta Papa Massata Diackot, a korábbi IAAF-elnök fiát, illetve Balahnyicsevet és Alekszej Melnyikovot, az orosz atléták korábbi szövetségi kapitányát. Rajtuk kívül Gabrielle Dolle-t, az IAAF korábbi doppingellenes igazgatóját is megbüntették, ő ötéves eltiltást kapott. 

A bizottság hangsúlyozta: mind a négy személy esetében beigazolódott, hogy többször megszegték a doppingellenes szabályokat, és érintettek a doppingesetek eltitkolásában. 

A francia gazdasági ügyészség gyanúja szerint Lamine Diack megvesztegette Dolle-t, hogy késleltetve számoljon be az orosz sportolók doppingvétségeiről. A gyanú szerint az oroszok egymillió eurót (312 millió forint) adtak az IAAF embereinek, hogy az atlétáik doppingügyei ne kerüljenek nyilvánosságra. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK