Lehet, hogy utoljára látjuk egymás ellen az NFL két zsenijét

2016.01.18. 03:05

A Carolina már 31-0-ra is vezetett, ám végül csak hét ponttal győzött a Seattle Seahawks ellen az NFL Nemzeti főcsoportjának elődöntőjében. A másik főcsoportban a Denver a hajrában fordított a Pittsburgh ellen, így összejött az újabb nagy találkozás Peyton Manning és Tom Brady között.

A Carolina lehengerlően kezdte a meccset, az első labdabirtoklásból egyből touchdownt ért el Jonathan Stewart révén, majd a Seattle irányítója, Russell Wilson adta el a labdát, amit Luke Kuechly vitt be a célterületre, így három és fél perc után 14-0-ra vezetett az alapszakasz legjobbja.

A Panthers a második negyedet is TD-vel kezdte, megint Stewartot ünnepelték a társak, aztán pedig Cortland Finnegant, aki leszedte Wilson passzát. Amikor az MVP-díjra is esélyes Cam Newton passzát Greg Olsen két védő szorításában is elkapta, úgy tűnt, mindent eldőlt, hiszen 31-0-ra vezetett a Carolina.

Majdnem visszajött a Seattle

A Seahawks egyedül abba kapaszkodhatott, hogy a legutóbbi két alkalommal, amikor nulla ponttal zárta a meccset egy rájátszásbeli meccsen a félidőben, akkor végül továbbjutott. Az elszántsággal mindenesetre nem volt gond, Jermaine Kearse gyorsan szerzett egy touchdownt, majd Tyler Lockett hozzátett még egyet egy 33 yardos elkapás után.

Cam Newton és Russell Wilson rivalizálása akár olyan mértéket is ölthet, mint Brady és Manning versengése

Forrás: AFP

A Carolina nagyon leállt, a Seattle viszont még közelebb tudott lopódzni, amikor Wilson megmenekült egy veszélyes helyzetből, majd látványos passzt dobott Kearse-nek. Ekkor már csak 10 pont volt a hazaiak előnye, de ebből hetet végül sikerült megőrizni, így a Carolina 2005 után jutott ismét főcsoportdöntőbe, ahol az Arizona lesz az ellenfele.

Sokba került a labdavesztés a Pittsburghnek

A Nemzeti főcsoport döntőjét a Denver és a New England vívja majd, vagyis újra összejött Peyton Manning és Tom Brady találkozása. Manning visszakerült a Broncos kezdőjébe, de sokáig nem róla szólt a meccs, mert támadásban nem igazán remekelt a hazai csapat. Két mezőnygóllal 6-0-ra vezetett a Denver, de a két nagyon fontos emberét, Antonio Brownt és DeAngelo Williamst nélkülöző Steelers egy TD-vel válaszolt, amit Fitzgerald Toussaint szerzett.

A Denver rúgója, Brandon McManus öt mezőnygól-kísérletet tudott le hiba nélkül

Forrás: AFP

Toussaint a negyedik negyedben is főszereplő lett, csapata 13-12-re vezetett, amikor elhagyta a labdát, amit DeMarcus Ware szerzett meg, a Denver pedig ebből a támadássorozatból nyolc pontot csinált, amivel megnyerte a meccset.

Egy klasszikus 17. fejezete következik

Ha Manning a főcsoportdöntőben is kezdő lesz, akkor az NFL elmúlt másfél évtizedének két emblematikus figurája 17-edszer csaphat össze. Kettejük párharcában 11-5-re vezet Brady, és a mostani lehet a negyedik alkalom, hogy főcsoportdöntőben találkoznak, ezen a téren viszont Manning vezet 2-1-re, aki 2014-ben a Denvert, 2007-ben pedig az Indianapolist vezette győzelemre.

Összesítésben sokkal jobban áll Brady (balra)

Forrás: AFP/Kevin C. Cox

Brady 2005-ben a főcsoport-elődöntőben, 2004-ben pedig egy körrel később fogadhatta Manning gratulációját, vagyis a rájátszásban az ötödik egymás elleni meccsükre készülhetnek, ami rekord az irányítókat tekintve.

A yardokban (4809-4013) és a touchdownokban Manning áll jobban (33-31), de ő adta el többször a labdát (22-13). Mindössze két irányító van, aki a rájátszásban 7000 passzolt yard fölé jutott, az első Brady volt, és most csatlakozott hozzá Manning is. Nagy meccs vár ránk!

Most
Top 12 óra