Aláírták a budapesti Eb hivatalos szerződését

Póta Georgina
Póta Georgina Európa-bajnok asztaliteniszező
Vágólapra másolva!
A Tüskecsarnokban zajló World Tour-verseny keretében pénteken ünnepélyesen aláírták az október 18. és 23. között Budapesten sorra kerülő asztalitenisz Európa-bajnokság hivatalos szerződését.

Magyar részről Nátrán Roland szövetségi elnök és Stocker Miklós főtitkár, az európai szövetség (ETTU) képviseletében pedig Ronald Kramer elnök és Richard Scruton főtitkár látta el kézjegyével a megállapodást.

Nátrán Roland emlékeztetett rá, hogy sűrű év előtt állnak, hiszen a most zajló WT-viadal után csapat-világbajnokság, olimpiai selejtező, majd az olimpia, végül pedig az Eb vár rájuk, de büszkék arra, hogy az említett versenyek közül kettőnek Magyarország adhat otthont.

Póta Georgina Európa-bajnok asztaliteniszező a legmagasabban jegyzett magyar játékos Fotó: Polyák Attila - Origo

Mérföldkő lesz az Eb

"Az Európa-bajnokság mérföldkő lesz a szövetség és a magyar asztaliteniszsport életében, 34 év után éppen itt volt az ideje, hogy újra ilyen jelentős versenyt rendezzünk. Szeretnénk magyar érmeknek is örülni, szervezőként pedig mindent megteszünk a tökéletes lebonyolításért" - fogalmazott.

Hozzátette: az előkészületek a tervek szerint haladnak, s remélik, hogy a kontinenstorna - amelyre ugyancsak a Tüskecsarnokban kerül sor - nagy élményt jelent majd a kilátogatóknak, s a látottak alapján sok gyerek kap majd kedvet az asztaliteniszezéshez.