Vágólapra másolva!
Csak Budapest pályázik a 2019-es egyéni asztalitenisz vb megrendezésére. Ha megkapjuk, 5-600 versenyző játszhat a Syma-csarnokban.

Budapestnek egyedüli pályázóként jó esélye van a 2019-es egyéni asztalitenisz-világbajnokság megrendezésére – közölte Nátrán Roland, a szövetség (MOATSZ) elnöke csütörtökön.

Márciusban döntenek

Bár más kontinensről is akadtak érdeklődők, a határidőig csupán Magyarország nyújtott be érvényes pályázatot. A rendezés elnyeréséhez a nemzetközi szövetség (ITTF) közgyűlésének jóváhagyása kell. A testület március 1-jén Kuala Lumpurban ülésezik – mondta Faragó Judit, az ITTF ügyvezető igazgatója.

Magyarország legutóbb 1950-ben rendezett asztalitenisz-vb-t.

Az esemény helyszíne a budapesti Syma Rendezvényközpont lehet. Karl Jindrak, az ITTF versenyigazgatója szerint ehhez még szükség van a padlóburkolat és a világítás felújítására.

Az Európa-bajnok Póta Georgina Fotó: Polyák Attila - Origo


Egyéniben egy ország legfeljebb három versenyzőt indíthat, a világranglistán első húszban lévő nemzetek további kettőt, míg a házigazda hatot. Párosban minden országot két duó képviselhet. Nátrán Roland úgy becsülte,

az akkreditált személyek száma pedig elérheti az 1500-at.

"Az ITTF korábban úgynevezett nyílt világbajnokságokat rendezett, amelyeken nyolcszázan vettek részt, most viszont korlátozza az indulók számát, már a tavalyi kínai vb-n is csak 536 versenyző indult" – Faragó Judit szerint ezzel a lépéssel kaptak a kisebb városok is lehetőséget kapnak a rendezésre.