Az olimpiai döntő első kilenc helyezettjéből hat doppingolt

Asli Cakir Alptekin és Gamze Bulut török futók a londoni olimpia 1500 méteres döntője után, azóta mindketten megbuktak doppinggal
Vágólapra másolva!
Doppingvétségen érték Gamze Bulut török futót, aki ezüstérmet nyert női 1500 méteren a londoni olimpián. 

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság hétfői körlevelében a Zaman című isztambuli napilapra hivatkozva közölte: a 23 éves atlétát biológiai útlevelének adatai buktatták le, melyek tanúsága szerint a közelmúltban tiltott anyagokkal manipulálta a vérét.

Honfitársát, a 2012-es játékokon győztes Asli Cakir Alptekint hasonló okokból tavaly augusztusban megfosztották aranyérmétől. A 30 éves versenyző 2010. július 29. utáni összes eredményét törölték, köztük a 2012-es Európa-bajnoki címét is, emellett nyolcéves eltiltást kapott.

A két török érmes a londoni 1500-as döntő után, balra a győztes, jobbra Bulut. Azóta mindketten megbuktak doppinggal Forrás: AFP

Ki kapja meg a 2012-es Eb-aranyat?

Utóbbi érmét elvileg a mögötte akkor is második Bulut kapta volna meg, de doppingesete miatt ez most kétségessé vált. Bulut a londoni olimpia óta alig versenyzett Törökországon kívül.

A londoni női 1500 méter döntőjének résztvevői közül Bulut a hatodik, akit pályafutása során doppingvétségen értek:

az akkor negyedikként célba ért orosz Tatyjana Tomasovát 2008-ban két évre eltiltották, az ötödik svéd, de Londonban még etióp színekben induló Abeba Aregawiról a napokban derült ki, hogy pozitív tesztet produkált, a hetedik fehérorosz Natallija Karejva 2014-ben kapott kétéves büntetést a nemzetközi szövetségtől, míg a kilencedik orosz Jekatyerina Koszteckaját 2014-ben tiltották el két évre.