Szilágyi elbújik a világ elől az olimpia miatt

2016.03.21. 07:58

Harmadik olimpiáján vesz részt augusztusban Szilágyi Áron olimpiai, világ- és Európa-bajnok kardvívó, aki a riói ötkarikás játékokra a négy éve már bevált - aranyérmet eredményező - módon akar felkészülni.

"Kifejezetten várom Riót, jó pár hónapja ezzel kelek és fekszem, motiválom magam" - mondta a Vasas 26 éves vívója, majd arról beszélt, hogy első olimpiáján, Pekingben még nem volt érett az olimpiai szereplésre.

A pekingi csapatverseny fontos tapasztalatai

"Tizennyolc évesen, újoncként, a tojásból kikelve még nem voltam felkészülve arra, hogy olimpiára kerüljek. Pekingben ugyanakkor rendeztek csapatversenyt is, és az, hogy abban is szerepelhettem, nagyon hasznos tapasztalatokkal szolgált. Ezeket kamatoztattam London előtt" - emlékezett vissza Szilágyi, aki 17 évesen, a szentpétervári világbajnokság csapatversenyében nyújtott szenzációs, aranyérmet hozó teljesítménnyel robbant be a világ élmezőnyébe.

Már nem tudja úgy meglepni a mezőnyt, mint Londonban

Forrás: MTI/Beliczay László

A megszerzett tapasztalatokat részletezve így fogalmazott: "Arra van szükségem, hogy teljesen elvonuljak a világ elől, és csak a versenyre koncentráljak. A londoni olimpián nem vettem részt a megnyitó ünnepségen, nem foglalkoztam a külsőségekkel, formaságokkal, és azt tervezem, hogy ez Rióban is így lesz. A felkészülés menete most is hasonlóan alakul, de már más érzések kavarognak bennem, mint London előtt. Akkor nem számítottam nagy esélyesnek, legalábbis nem soroltak a három-négy favorit közé, az akkori győzelmem miatt viszont ezúttal mindenki föl fog készülni belőlem, elemzik a vívásomat".

Új akciókat talál ki

A 2012-es játékok után 2013-ban, a budapesti világbajnokságon egyéni bronzérmet, majd tavaly Európa-bajnoki címet szerzett Szilágyit motiválja, hogy már kiemelten figyelnek rá, és ez arra sarkallja őt, hogy egyre csiszolja a technikáját és új akciókat találjon ki. A pekingi és a londoni olimpiától eltérően Rio de Janeiróban férfi kardvívásban nem rendeznek csapatversenyt, ám az olimpiáig így is nyílik mód arra, hogy Szilágyi Áron társaival együtt is bizonyítson: előbb az április végi, riói csapat-világbajnokságon, majd június utolsó teljes hetében, a lengyelországi Európa-bajnokságon, Torunban.

"Mindig figyeltem a csapatversenyekre, sosem vettem félvállról ezeket sem. Ezt támasztják alá a mostani Világkupa-sorozatban elért eredményeink is, a Budapesten szerzett bronzérem, a Padovában kiharcolt első hely. A riói csapat-világbajnokság nagyon jól illik a felkészülésbe, ugyanis az utolsó kvalifikációs állomás után addig már nem lesz versenyünk. Ráadásul amellett, hogy az olimpia tesztversenye lesz, mégis csak egy világbajnokság, amelyen érmeket osztanak, ez pedig elégséges motiváció" - mondta. Hozzátette: a júniusi Európa-bajnokságra, Torunba ugyan egyéni címvédőként utazik, de különösebben nem készül rá, menetből teljesíti, ugyanakkor szeretne helytállni.

Szakdolgozat, államvizsga, olimpia

Az idei nyári játékok előtt a civil életben is fontos feladatok várnak az olimpiai bajnokra. "Május-júniusig az egyetemi tanulmányok, szakdolgozat írása, és az államvizsga mellett eleget teszek a különféle megjelenési kötelezettségeimnek, amiket a vívószövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság vár tőlem, az Európa-bajnokság után azonban visszavonulok magányomba, és csak a vívásra, az olimpiára koncentrálok majd".