Csúszik az olimpiai bringapálya átadása

2016.03.25. 09:47

Az augusztusi, riói olimpia szervezői ismét elhalasztották a pályakerékpárosok tesztversenyét, mert továbbra sem készült el az eseménynek otthon adó csarnok.

Az ismételt halasztásra azért volt szükség, mert a csarnokban továbbra sem helyezték el a pálya - fából készülő - borítását, pedig január 15-én azt közölték, hogy a munkálatokat februárban megkezdik. A szervezőbizottság szóvivője, Mario Andrada kijelentette: "120 százalékig biztos", hogy a helyszín május végéig elkészül. Az olimpia megnyitóünnepsége augusztus 5-én lesz, a pályakerékpárosok pedig augusztus 11. és 16. között versenyeznek majd.

A riói helyszínek építése nagyon kevés esetben késik, illetve késett, annak ellenére, hogy a munkálatok meglehetősen későn kezdődtek meg. Ugyanakkor az ország súlyos politikai és gazdasági válsággal küzd, ami érzékenyen érinti az ötkarikás játékok költségvetését és jegyértékesítést is. Az egyik legproblémásabb helyszín éppen a velodrom, mert a kivitelező cég több alkalommal sem tartotta be a határidőt.

A riói olimpiai uszoda sincs még készen

Forrás: AFP

A tesztverseny elhalasztása miatt a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) már januárban az elégedetlenségét fejezte ki. A városi önkormányzat akkor úgy fogalmazott, hogy a csarnok építése a tervek szerint halad, de a jelentős fenntartási költségek elkerülése miatt csak nem sokkal az olimpia előtt akarták átadni.