Vágólapra másolva!
A két éllovas, Szergej Karjakin és Fabiano Caruana is döntetlent játszott vasárnap a moszkvai sakkvilágbajnok-jelölti torna 13. fordulójában, így a hétfői, utolsó körben sorra kerülő egymás elleni összecsapásuk dönt majd a végső győztesről.

Ezúttal mindkét nagymester maratoni csatát vívott: az orosz játékos sötéttel 101, míg az amerikai világossal 116 lépés után állapodott meg remiben az örmény Levon Aronjannal, illetve az orosz Peter Szvidlerrel.

Jelenleg 7,5 ponttal vezetik a tornát. Amennyiben hétfőn döntetlent játszanak egymással, holtverseny alakul ki az élen, és az egymás elleni eredményük - két remi lévén - nem dönt. Másodikként a több nyert játszma rangsorol, ez Karjakinnak kedvez, mert ő háromszor, míg Caruana csak kétszer gyűjtötte be a teljes pontot. Kettőjüket a korábbi világbajnok indiai Vishwanathan Anand követi fél pont hátránnyal, de ő már nem lehet első.

Az orosz fővárosban nyolc nagymester küzd egymással, hogy eldöntse, ki legyen Magnus Carlsen, a norvég sakkvilágbajnok kihívója. A keddig tartó, kétfordulós, 420 ezer euró (130 millió forint) összdíjazású torna győztese 95 ezret kap, egyúttal megküzdhet Carlsennel a novemberi New York-i döntőben.

Eredmények, 13. forduló (a viadal honlapja szerint):
Caruana (amerikai) - Szvidler (orosz) döntetlen
Aronjan (örmény) - Karjakin (orosz) döntetlen
Topalov (bolgár) - Nakamura (amerikai) 0-1
Anand (indiai) - Giri (holland) döntetlen

Az állás: 1. Caruana és Karjakin 7,5-7,5 pont, 3. Anand 7, 4. Aronjan, Giri, Nakamura és Szvidler 6,5-6,5, 8. Topalov 4.