Vágólapra másolva!
Lőrincz Tamás olimpiai kvótát szerzett a kötöttfogásúak 66 kilogrammos súlycsoportjában a szerbiai Nagybecskereken zajló európai birkózó kvalifikációs viadalon, miután az elődöntőben nem mindennapi körülmények között legyőzte horvát riválisát.

Az izgalmasan alakuló mérkőzés hajrájában a szőnyegen sajátságos huzavona alakult ki, miután Lőrinczet leküldték a bírók. Hol Etlinger nem tette rá riválisa hátára a kezét, hol Lőrincz ugrott el idő előtt a parterhelyzetből.

A mérkőzésvezető nehezen tudott úrrá lenni a helyzeten, többször határozottan figyelmeztette mindkét felet, aztán a sokadik "fegyelmezetlenség" után megintette a magyart, Etlingernek pedig két pontot adott. Az egyik oldalbíró először nem értett egyet vele, mutatta, hogy a horvát nem tette rá Lőrinczre a kezét, ám végül ő is megadta a pontokat a horvátnak.

Challenge ide, majd oda

Sike András szövetségi kapitány azonnal challenge-et kért, ami hosszú videózást eredményezett, és végül a magyar fél számára kedvező ítéletet született: a zsűri Etlingert látta szabálytalannak, így Lőrinczé lett a két pont. A 4-4-gyel a horvát állt volna jobban, de

a végül kialakult 6-2-es eredménnyel eldőlt a meccs:

Lőrincz az utolsó percben gond nélkül tartotta az állást, és megszerezte az olimpiai kvótát.

Lőrincz Tamás Forrás: AFP/Maxim Marmur

"Nagyon boldog vagyok, örülök ennek a sikernek, még úgy is, hogy az elődöntőben nem birkóztam jól, kapkodtam, tulajdonképpen én adtam pontokat a riválisomnak" - mondta az MTI-nek a 29 éves birkózó.

"Ami itt a végén volt, az hihetetlen. Tízéves felnőtt pályafutásom alatt nem is nagyon emlékszem olyanra, hogy kétes szituációban nekem ítéltek volna, ez már talán járt nekem. Én is elugrottam, ő meg nem tette rám a kezét, ráadásul a térdével lökdösött is, szóval ide is, oda is lehetett ítélni" - tette hozzá.

A döntőt is megnyerte Lőrincz

A fináléba kerüléssel olimpiai kvótát szerző Lőrincz Tamás a döntőben is győzött, így megnyerte a kötöttfogásúak 66 kilogrammos súlycsoportját. Lőrincz kevéssel az elődöntős meccse után azt mondta, hogy ugyan tétje nem lesz, ám mindenképpen szeretne birkózni a fiatal Smagi Bolkvadzével, mert az jól szolgálná ötkarikás felkészülését.

A grúz hasonlóan gondolkodhatott, így a finálét megrendezhették. A meccs kevés izgalmat tartogatott, Lőrincz előbb egy parterhelyzet után pörgetett, majd a második menetben a saját térdelőhelyzetéből támadott vissza gyönyörűen, és sima, 4-1-es győzelmet aratott.