6. helyen végeztek női tőrözőink a csapatvébén

vívás
Kreiss Fanni a nyolcaddöntőig jutott a dohai tőr Grand Prix-n
Vágólapra másolva!
A hatodik helyen fejezték be szereplésüket a magyar női tőrözők a vívó csapat-világbajnokságon, Rio de Janeiróban.

A Mohamed Aida, Kreiss Fanni, Lupkovics Dóra, Hopka-Varga Gabriella összeállítású válogatott az oroszoktól a negyeddöntőben elszenvedett vereséget követően, a németek ellen lépett pástra, és három tussal győzött. A nemzetközi szövetség eredményközlője szerint Mohamed és Kreiss megnyerte első asszóját, és a folytatásban is végig a magyaroknál volt az előny, azzal együtt, hogy három asszóban szűk vereség is becsúszott.

Az ötödik helyért az amerikaiakkal kellett vívni, és a tengerentúliak szoros mérkőzésen öt találatnyi különbséggel nyertek.

A magyarok a hatodik pár után még vezettek három tussal

(30-27), de azután két vereség következett, amivel fordítottak az amerikaiak (35-40), az utolsó asszó pedig döntetlennel zárult.

Elment az ötödik hely is Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Eredmények, női tőr csapat:
a 16 között:
Magyarország-Lengyelország 43-42
negyeddöntő:
Oroszország-Magyarország 45-31
az 5-8. helyért:
Magyarország-Németország 45-42
az 5. helyért:
Egyesült Államok-Magyarország 45-40

A csapat-vb-n még férfi kardban osztanak érmeket. Ebben szerdán rendezik a negyeddöntős tábla mérkőzéseit, a magyarok először a németekkel csapnak össze 15.15-től.

A riói csapat-vb az olimpia tesztversenye, amelyen a szervezők a lebonyolítás részleteiről, a majdani olimpiai résztvevők pedig a helyi viszonyokról szerezhetnek tapasztalatokat. Női tőrben és férfi kardban két-két magyar indul majd egyéniben a nyári játékokon, közülük Mohamed, a címvédő Szilágyi Áron, illetve Decsi Tamás van ott a vb-n. A két szakág csapatai számára a mostani világbajnokság az év fő versenye, mivel az augusztusi játékokon női tőrben és férfi kardban csak egyéni versenyt rendeznek.