Vágólapra másolva!
A 60-as években a Belügyminisztériumban dolgozó, Kiss László ügyét jól ismerő forrásra hivatkozva azt írja a Bors, hogy a nemi erőszakért bíróság elé állt úszók kihallgatása szívélyes légkörben zajlott, mert a legfelsőbb körökből védték őket. 

A Bors azt írja, Kiss Lászlóra 5, Lantos Lászlóra legalább 7 évet róhatott volna ki a bíró, mégis megúszták jóval enyhébb büntetéssel, az egykori úszókapitány például csak három évet kapott, de 20 hónappal később már szabadlábon volt. Ennek a bulvárlap szerint az az oka, hogy felülről védték a sikeres sportolókat.

A lap informátora szerint a folyosói pletykák akkor arról szóltak, hogy a miniszterelnök-helyettes, Biszku Béla személyes közbenjárására kaptak enyhe ítéletet a nemi erőszakkal vádolt úszók. Főleg Lantos László kimentését tartották fontosnak, mert őt tartották a legtehetségesebbnek a három úszó közül.

Kiss László Fotó: Polyak Attila - Origo

„Az ügy vizsgálótisztje az or­szág egyik legkiválóbb szakembere volt, Dobosnénak hívták. Már nem él. Elsősorban életvédelmi ügyeket vitt, gyilkosok, erőszakos bűnelkövetők kihallgatását vezette, nem volt az a kenyérre kenhető típus. Ám a Kiss-ügy lezárása után egyszer váratlanul azt mondta, hogy »ezek a gyerekek« úgy megszerettek engem, hogy még virágot is küldtek” – mondta a Borsnak az informátor.

A lapnak nyilatkozó forrás egyébként látta a Takáts Zsuzsannával készült interjút, és elmondta, az asszony 55 évvel ezelőtt nagyon hasonló vallomást tett a rendőrségen.