Vágólapra másolva!
A négy magyar induló közül három bejutott a szombati döntőbe az öttusa-vb-n. Marosi Ádám ugyanakkor kiesett, így a csapat nem lesz teljes.

A férfiaknál Kasza Róbert, Tibolya Péter és Demeter Bence is kiharcolta a döntőbe jutást a moszkvai öttusa-világbajnokságon. A csütörtöki selejtezőben Kasza csoportjában a 10. helyen végzett, Tibolya a 8. lett, Demeter pedig hetedikként ért célba.

Marosi Ádám csak a 13. lett ugyanabban a csoportban, mint Demeter, így épphogy lecsúszott a döntőről. Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány azonban azt mondta, nagyon valószínű, hogy

Marosi eddigi eredményeivel így is olimpiai kvótához jut majd a ranglistáról.

A fináléban három magyar versenyezhet majd, de mivel Tibolya egyéni induló, a magyar csapat nem lesz teljes létszámú.

A dobogósok biztos riói résztvevők

A moszkvai vb-n a döntők első három helye olimpiai kvótát ér. Ezen túl a megszerzett pontok még beleszámítanak a június 1-jével záruló világranglistába, amelyről legalább hat-hat öttusázó kerül majd az ötkarikás mezőnybe.

A világbajnokság pénteken a nők versenyének döntőjével folytatódik.