Társoldalunk:

15 éves kislányt molesztált a kajak-kenu edző

2016.05.29. 12:56

„Nagyon rád vagyok izgulva" – ezt és hasonó üzeneteket írt egy kajak-kenu edző a 15 éves tanítványának. Az 50 év körüli edző azt is írta, hogy nem érdekli, hány éves a kislány, aki egyébként próbálta az edzővel megértetni, hogy hagyja békén. Az edző korábban több olimpiai bajnokot is edzett, például a kétszeres olimpiai bajnok Horváth Gábort, aki csak a Tényeknek nyilatkozott. Azt mondta, megdöbbentette a hír, hiszen jól ismeri az edzőt, akinek egyébként két kislánya van. Az edző valószínűleg három másik lányt is molesztálhatott.

A molesztálás a nagykanizsai vízitelepen történt. A TV2 Tények című műsorának információi szerint itt dolgozik az edző, aki kikezdett a 15 éves tanítványával. Olyanokat üzeneteket írt a kislánynak, hogy „nagyon rád vagyok izgulva”, „nekem igen bejössz, és nemigen érdekel, hogy hány éves vagy”, „remélem, ki tudsz elégülni”, és azt is írta,hogy „szólj, ha gond”.  Internetes levelezés közben írta ezeket  a kislánynak. A Tények úgy tudja, hogy a lány először a barátnőjének mesélt erről, aki szólt az édesapjának. Ő beszélt utána a többi szülővel, és állítólag feljelentést tettek a Zala megyei rendőrkapitányságon.

Kislányt zaklatott a kajakedző

Forrás: TV2

Az edző korábban több olimpiai bajnokot is edzett, például a kétszeres olimpiai bajnok Horváth Gábort, aki csak a Tényeknek nyilatkozott. Azt mondta, megdöbbentette a hír, hiszen jól ismeri az edzőt, akinek egyébként két kislánya van. Szerinte az ilyen esetek az egész sportágra nagyon rossz hatással lehetnek, és ha igazak a hírek, akkor

ezeket az embereket el kell távolítani a sportágból.

A Tények úgy tudja, hogy Horváth Gáboron kívül még Kammerer Zoltánt, Storcz Botondot és Vereckei Ákost is edzette a férfi.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség nem akar nyilatkozni addig, amíg a rendőrség hivatalos álláspontnja meg nem jelenik. Annyit mondtak mindössze, hogy korábban ilyen még nem fordult elő a sportágban.

A TV2 hírműsora kereste az edzőt, de egyelőre nem érték el, és a szülők sem akartak beszélni a történtekről. Úgy tudjuk, más, hasonló ügye is lehet az edzőnek.