Vágólapra másolva!
Szombaton két versenyző halt meg a Man TT nevű országúti versenyen, amely így összesen öt halálos áldozatot szedett az idén.

Összesen öt motoros halt meg már idén az Isle of Man nevű országúti versenyen. Szombaton egy korábbi győztes, az 58 éves Ian Bell halt bele az oldalkocsis motorjával elszenvedett balesetbe, míg a 32 éves Andrew Soar a normál futamon veszítette életét. Bell a fiával, Carllal versenyzett, aki sértetlenül megúszta a bukást.

Korábban szintén egy napon halt meg edzésbalesetben Paul Shoesmith és Dwight Beare, míg Dean Martin május 28-án, a versenyre való készülés közben vesztette életét.

A Man TT a világ legveszélyesebb versenye, "egészen egyszerűen azért, mert itt halnak meg a legtöbben" – mondta korábban az Origónak Bitter Sándor, aki azóta maga is meghalt, de nem balesetben.

A Man TT-n kőkerítések, templomok és szakadékok mellett, kanyargós hegyi országúton száguld a mezőny minden évben. A mezőny nagyjából 200 km/h-s átlaggal teszi meg a 360 kilométert, de a résztvevők sokszor 300 fölött repesztenek.

Ezen a versenyen van a legtöbb halálos baleset, az áldozatokról külön Wikipédia-oldalt vezetnek, a versenyzők dögcédulával indulhatnak csak, az újoncoknak pedig kötelező végrendeletet írniuk.