Újabb olimpiai rivális dőlhet ki Budapest mellől

Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja és Kovács Ágnes, a 2024-es olimpia megrendezésére vonatkozó budapesti pályázat sportolói bizottságának elnöke leleplezi a 2024-es olimpiára és paralimpiára kandidáló Budapest pályázati emblémáját
Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja és Kovács Ágnes, a 2024-es olimpia megrendezésére vonatkozó budapesti pályázat sportolói bizottságának elnöke leleplezi a 2024-es olimpiára és paralimpiára kandidáló Budapest pályázati emblémáját a Gellért-hegyen rendezett ünnepélyes bemutatón
Vágólapra másolva!
Róma új polgármestert választott, a győztes az MS5 jelöltje, Virginia Raggi lett, akiről köztudomású, hogy az olimpiarendezés ádáz ellensége. 

Ez elsősorban azért fontos, mert Budapest mellett már csak három város, Róma, Párizs és Los Angeles van versenyben a 2024-es olimpia rendezéséért. A 444.hu arra hívja fel a figyelmet, hogy ha Róma kiesik, a másik két város már kétszer is rendezett olimpiát, Budapest pedig még egyszer sem.

A római szavazatok 67 százalékát megszerző, meggyőző fölénnyel megválasztott 37 éves ügyvédnő azt mondta a megválasztása után, hogy "a törvényesség és átláthatóság" érdekében fog dolgozni.

Schmitt Pál Budapest pályázati emblémájával Forrás: MTI/Illyés Tibor

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2017 szeptemberében dönt a 2024-es olimpia helyszínéről.