Olimpiai ellenféllel pólózik a Benedek-csapat a Margitszigeten

vízilabda-válogatott, sajtónyilvános edzés
Budapest, 2016. március 22. Varga Dénes (k) a férfi vízilabda-válogatott sajtónyilvános edzésén a budapesti Császár-Komjádi Sportuszodában 2016. március 22-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Olimpiai résztvevő vízilabda-válogatottak vesznek részt a Margitszigeten jövő hét szerdán kezdődő BENU-kupán, amelyen a magyar férfi és női csapat célja egyaránt a felkészülés az ötkarikás játékokra. A vendégek közt van egy olimpiai csoportellenfél, Horvátország is.

Az ötnapos torna iránt nagy az érdeklődés, még a foci-Eb-n nyolcaddöntőig jutott válogatott játékosai közül is jelezték néhányan a részvételüket - árulta el Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke.

"Az első hat legnézettebb közvetítés vízilabda-mérkőzés volt Londonban, a női és a férfi együttest is sokan figyelték - hangsúlyozta Kemény. - Az olimpia kapcsán nincsenek kifejezett elvárásaim. Ha jól választ kapitányokat a szövetség, ők pedig jól választanak játékosokat, akkor az elvárások belülről jönnek. Mindkét csapatban benne van az érem, amelynek színe nüanszokon múlhat".

A férfi válogatott szövetségi kapitánya, Benedek Tibor elmondta, bíznak abban, hogy a BENU-kupa ugyanúgy bekerül a köztudatba, ahogy a korábbi felkészülési tornák is.

"Elkezdődik a felkészülés második fázisa, melynek során már nem a 13-as keretbe kerülésről van szó, hanem az a cél, hogy a 13 ember minél egységesebb legyen, minél jobban összeszokjon az egy hónap alatt, minél ütőképesebb legyen a legfontosabb mérkőzéseken" - fejtette ki Benedek. Tóth Márton és Bedő Krisztián még részt vesz a felkészülésben, sőt az előbbi Rióba is kiutazik az első néhány napra, hogy tudjanak egymás között két kapura gyakorolni.

A szövetségi kapitány elmondta, szakmai okok miatt Varga Dániel helyett Varga Dénes lesz a csapatkapitány a jövőben.

"Úgy gondolom, hogy Varga Dániel így még jobb teljesítményt fog nyújtani, hogy lekerül a válláról a csapatkapitányi poszttal járó plusz teher, de ettől ugyanúgy lesz hangja a medencében. Varga Dénest véleményem szerint nem fogja korlátozni a játékában a plusz felelősség, az egyik legjobb játékos helyett a másik legjobb játékos lesz a csapatkapitány" - indokolta döntését Benedek Tibor.

A világ legjobbjai ellen

Bíró Attila, az Európa-bajnok női együttes szövetségi kapitány kiemelte, a nemrég véget ért amerikai felkészülés eredménye biztosan látszani fog az olimpián.

"A világ legjobb csapatával tudtunk edzőmérkőzéseket és három hivatalos találkozót játszani. Nem esünk kétségbe attól, hogy jobban teljesítettek, teljesen más munkát csináltunk, mint ők - fejtette ki Bíró Attila. - Egy hét múlva jelölöm ki a csapatot, a három BENU-kupa mérkőzést még mindenképp szeretném megvárni. Három kapus van a keretben, mindannyian fognak kapni egy meccset a BENU-kupán, utána döntök közülük. A védőknél sem döntöttem még, olyan játékost keresek erre a posztra, aki segíteni tud a támadásokban is."

Bíró Attila hozzátette, a torna első két napjára ingyenes a belépés, de lesz több becsületkassza is, bármelyik szurkoló felajánlhat tetszőleges összeget az SOS Gyermekfalvak javára.

A BENU-kupa programja:

Július 13., szerda, Széchy-uszoda:
Spanyolország-Ausztrália - 19.00 (női mérkőzés)
Magyarország-Olaszország - 20.30 (női mérkőzés)

Július 14., csütörtök, Széchy-uszoda:
Spanyolország-Olaszország - 19.00 (női mérkőzés)
Magyarország-Ausztrália - 20.30 (női mérkőzés)

Július 15., péntek, Hajós-uszoda, 50-es medence:
Olaszország-Ausztrália - 13.00 (női mérkőzés)
Grúzia-Ausztrália - 17.30 - (férfi mérkőzés)
Magyarország-Spanyolország - 19.00 (női mérkőzés)
Magyarország-Horvátország - 20.30 (férfi mérkőzés)

Július 16., szombat, Hajós-uszoda, 50-es medence:
Horvátország-Ausztrália 19.00 (férfi mérkőzés)
Magyarország-Grúzia - 20.30 (férfi mérkőzés)

Július 17., vasárnap, Hajós-uszoda, 50-es medence:
Magyarország-Ausztrália - 10.00 (férfi mérkőzés)
Horvátország-Grúzia - 11.30 (férfi mérkőzés)