Vágólapra másolva!
Az oroszok távolugrója, Darja Klisina a Nemzetközi Atlétikai Szövetség döntése értelmében semlegesként indulhat az augusztus 5-én kezdődő Rio de Janeiró-i olimpián.

Az IAAF június 17-én fenntartotta az orosz sportági szövetség (VFLA) felfüggesztését. Ez azt jelenti, hogy az ország atlétái nem indulhatnak nemzetközi versenyeken, így az olimpián sem. Akik viszont

bizonyítani tudják, hogy Oroszországon kívül készülnek és folyamatosan ellenőrzik őket,

semleges színekben részt vehetnek a versenyeken.

Az IAAF honlapján szombaton megjelent közlemény szerint a 25 éves Klisina fellebbezése sikeres volt, az illetékes bizottság megvizsgálta a felkészülése körülményeit, egyetértett azzal, hogy megfelel a szabályoknak, és engedélyezte, hogy semlegesként versenyezhessen.

Semlegesként lehet indulni Forrás: AFP

A távolugró eddigi pályafutása legjobb eredménye a 2012-es isztambuli fedettpályás világbajnokság negyedik helyezése volt. A szabadtéri vb-n 2013-ban és 2014-ben is hetedik, tavaly pedig tizedik lett.

Klisinán kívül további 135 orosz atléta fellebbezett,

a legtöbb esetet már meg is tárgyalta az IAAF, ám azok eredményéről egyelőre nem adott tájékoztatást.

A VFLA-t azért függesztette fel az IAAF, mert az a - részben már igazolt - gyanú vetődött fel, hogy az orosz vezetők nem támogatják a doppingellenes harcot, sőt szisztematikus doppingrendszert működtetnek és próbálják eltitkolni a pozitív eseteket. A VFLA a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) fellebbezett a döntés ellen.

Update: a többieket elutasították

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) elutasította 67 orosz atléta fellebbezését, így ők továbbra sem indulhatnak nemzetközi versenyeken, köztük az augusztus 5-én kezdődő Rio de Janeiró-i olimpián. Az IAAF doppingügyekben illetékes vizsgálóbizottságának döntéséről az orosz sportági szövetség honlapja számolt be vasárnap.

A VFLA kedden jelölte ki 68 fős olimpiai csapatát arra az esetre, ha a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) felülbírálja az IAAF felfüggesztésről döntő határozatát.