Társoldalunk:

Civilek foltozzák a szétrohadó Millenárist

2016.08.01. 11:49

Másfél éve még úgy volt, hogy 2017 elejére elkészül az egyik legrégebbi magyar sportlétesítmény, a Millenáris Velodrom felújítása. Ebből biztos nem lesz semmi, a bringások addig is maguk javítgatják a töredező pályát. 

Kerékpárosbarát civilek javították ki az elmúlt napokban a Puskás Ferenc Stadion melletti kerékpárospálya, a Millenáris Velodrom hibáit, már nem először – derül ki a létesítmény Facebook-oldalára feltöltött képekből

Csupa lelkesedésből: 


A jelenlegi formájában 1928-ban épült Millenáris ma is az egyetlen olyan magyar biciklisstadion, amely alkalmas országos felnőtt-kerékpárospályaversenyek megrendezésére. A magyar sport egyik bölcsőjeként szokták emlegetni, mert mielőtt a döntött kanyarokat megépítették, több sportág eseményeinek helyszíneként is szolgált. Itt játszották például az első nemzetközi futballmérkőzést magyar csapat részvételével. A válogatott is focizott itt öt éven át. 

Fárasztó meló lehetett: 


A Magyar Nemzeti Sportközpontok oldalán a Millenárissal kapcsolatos legfrissebb hír 2014 februári, amikor kihirdették a fejlesztésre kiírt építészeti tervpályázat végeredményét. Vígh László kormánybiztos akkor azt mondta, „2017 elejére elkészülhet” az új Velodrom. 

Addigra biztos nem készül el.