Vágólapra másolva!
Michelisz Norbert végig vezetett, de az utolsó körben a svéd Thed Björk megelőzte, így második helyen végzett a túraautó-világbajnokság kínai versenyének első futamán.

Michelisz Norbert a második rajtkockából indult a sanghaji verseny első futamán, és simán lerajtolta a mellőle rajtoló Filippit, majd a kanyarban Chiltonnal szemben is megvédte az első helyet.

Az előnye már több, mint egy másodperc volt Michelisznek,

amikor Filippi és López ütközése miatt bejött a safety car, amely összerázta a mezőnyt.

A biztonsági autó kiállása után Chilton sokáig tartotta magát a második helyen, ami jól jött a 60 kilós büntetősúllyal versenyző Michelisznek, de aztán Björk és Muller is megelőzte az angolt, és megkezdték a 3 másodperccel vezető magyar pilóta üldözését.

Nagyon jól védekezett, de a Volvo gyorsabb volt Forrás: AFP

Björk és Muller is gyorsabbnak tűnt Michelisznek, aki jól védekezett, de az utolsó egyenesben a svéd el tudott menni mellette,

megszerezve ezzel a Volvo első győzelmét.

A nagy harcban Björk és Michelisz autója összeért, és a magyar versenyzőnek leszakadt a lökhárítója, az esetet a második futam után vizsgálják ki.

Nehéz megemészteni

„Nehéz megemészteni, ha a verseny több mint 90 százalékában vezetsz, mégsem tudsz nyerni. De a második helynek örülnünk kell, mert ezzel így is többet értünk el, mint amire itt számíthattunk" - nyilatkozta Michelisz a honlapján.

A második menetet Michelisz a kilencedik helyről kezdte, de ezen nem tudott javítani, sőt, ketten is megelőzték, Monteiro és Coronel, így 11. lett, vagyis nem szerzett pontot. A futamot a már világbajnok argentin Lopez nyerte Muller és Bennani előtt, vagyis három citröenes állt a dobogón.

Összetettben Lópezt már nem lehet utolérni, 361 pontja van, Muller 235-tel a második, a 190 pontos

Michelisz pedig 14 pontra van a harmadik Monteirótól.