Társoldalunk:

19 óra kellett szólóban a Balaton megkerüléséhez

2016.10.01. 16:51

Kilenc hajó ért célba a Mol-TBS Nagydíjon, a leggyorsabban, 19 óra 3 perc alatt Keller András kerülte meg a Balatont a Fa Nándor által életre hívott versenyen.

Fa Nándor elmondta: szombat déltájban az utolsó hajók is befutottak, kilenc egyszemélyes vitorlás teljesítette a távot. Két hajós, a tavalyi győztes Zolnai György, továbbá Kovács Tamás zátonyra futás miatt volt kénytelen feladni a versenyt. 

Fa Nándornak komoly rutinja van a szóló vitorlázásbanForrás: MTI/Imoca Ocean Masters/Th.Martinez

Mind taktikailag, mind fizikailag nehéz verseny volt az idei - emelte ki Fa Nándor. Az első szakaszban szembeszél fújt, visszafelé Tihanynál viszont a szélcsendben összetorlódott a mezőny. Balatonalmádi és Balatonaliga között az első hat helyezett ismét nagyon közel - alig ötven méterre - került egymáshoz.

A verseny Balatonaliga és Balatonfüred közt az utolsó szakaszon, éjszaka szokatlan szélviszonyok közt dőlt el. Fa Nándor azt mondta: az élen azok a hajósok végeztek, akik csak Siófoknál fordultak az északi part felé.

Elsőként hajnali öt óra után Keller András ért célba 19 óra 3 perces idővel, a második helyen Litkey Farkas végzett 19 óra 11 perccel. A további sorrend: Fazekas László (20 óra 15 perc), Fináczy Péter (20 óra 46 perc), Fazekas Gábor (20 óra 47 perc), Varga Lajos (20 óra 58 perc), Rick Gergely (21 óra 35 perc). Szutrély Gergely és Németh Zsolt a szinte teljesen leálló szél miatt csak szombat dél körül fejezte be a versenyt.

A megméretést 2001-ben hívta életre Fa Nándor. A feladat: szólóban, 8 méteres hajóval a leggyorsabban körbevitorlázni a Balatont. A versenycsúcsot továbbra is Varga Lajos tartja 13 óra 34 perccel.