Vágólapra másolva!
Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke továbbra is szoros együttműködést tart fontosnak az Emberi Erőforrások Minisztériumával azután, hogy a kormány hétfői előterjesztése alapján átalakul a magyar sport irányítási és finanszírozási rendszere.

A MOB vezetője szerdai sajtótájékoztatóján kifejtette, a magyar sport akkor tud továbbmenni, ha nem a pénz, hanem a szakmaiság a fontos.

Hozzátette, a sportirányítás ugyan visszakerül az Emmihez - ahol 2012 előtt volt -, de az együttgondolkodás megmarad. Ami saját feladatait illeti, elmondta, hogy ha a jövő évi közgyűlésen a tagság úgy dönt, akkor folytatni kívánja munkáját.

Borkai Zsolt Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Több lap is megírta, hogy az olimpia után Borkai körül megfagyott a levegő, arról szóltak a hírek, hogy a Fideszen belül a MOB-elnök lemondására készülnek. A győri polgármester akkor azt mondta az Origónak, "kiváló a kapcsolata a miniszterelnökkel", és nem kíván lemondani az elnöki címéről. Többen azonban már kész tényként kezelik, hogy Schmitt Pál veszi át Borkai helyét a MOB élén.

"A 120 éves MOB volt, van és lesz. A sporttörvény 2012-es módosításával, a kormány akkor úgy határozott, hogy a sportirányítást kiszervezi egy civil szervezetnek, és a MOB további hatásköröket kapott. A mostani döntés visszaveszi a finanszírozási kérdéseket és az azokhoz tartozó döntési mechanizmust, miközben a MOB-nak újabb kompetenciákat biztosít" - közölte Borkai Zsolt, hozzátéve, nemzetközi szinten kevés példa van olyan széles hatáskörre, amilyennel az elmúlt években a MOB rendelkezett.

Az ötkarikás szervezet vezetője kérdésre válaszolva úgy vélekedett, a híresztelések ellenére sem az Emmi vezetésében, sem Orbán Viktor miniszterelnökben nem fogalmazódott meg olyan vélemény, hogy a nyolc aranyérmet hozó riói olimpia rosszul sikerült volna.

hangoztatta Borkai Zsolt.

Leépítések is lesznek a MOB-nál

Ami a MOB szerkezeti átalakulását illeti, az elnök kifejtette, a változások nyomán az Emmi - ahol az utánpótlássport külön helyettes államtitkárságot kap - várhatóan több munkatársat átvesz az olimpiai bizottságtól.

A kisebb költségvetés miatt leépítésekre kerül sor,

amelyek után egyharmadára csökkenhet a MOB állománya - tette hozzá.

Olimpikonok hazajövetele a Syma csarnokban: Borkai Zsolt köszönti az olimpikonokat Forrás: Origo

A kormány hétfőn terjesztette be a sporttörvény módosításának javaslatát az Országgyűlésnek. Ezek alapján a MOB szakmai munkája a továbbiakban alapvetően sportszakmai javaslattételre, szakmai koncepciók megalkotására, valamint az abban való közreműködésre irányul.

Az állami források elosztásának elsődleges felelőse az állami sportigazgatási szerv, így létrejönnek az egycsatornás finanszírozási rendszer alapjai.