Vágólapra másolva!
A szombathelyi együttes négymeccses nyeretlenségi sorozatot zárt le a győzelemmel.

OTP Bank Liga, 17. forduló:
Swietelsky Haladás-Debreceni VSC 1-0 (0-0)

Sopron, 1147 néző, v.: Szabó Zs.
gólszerző: Ars (53.),
sárga lap: Iszlai (51.), Ars (58.), illetve Jovanovic (25.), Filip (35.)

Haladás: Gyurján - Polgár, S. Wils, Hegedűs, Bosnjak - Tóth M. (Jagodics M., 81.), Iszlai, Gaál - Rácz (Dombi G., 90.), Halmosi - Ars (Overgoor, 72.)

DVSC: Danilovic - Jovanovic, Szatmári Cs., Brkovic, Völgyi (Horváth Zs., 59.) - Filip (Takács, 78.), Tőzsér, Szakály P. (Mészáros, 71.), Bobko - Holman, Vittek

A kezdés előtt a vasi klub vezetői 350. NB I-es mérkőzése alkalmából köszöntötték Halmosi Pétert, valamint a válogatottól visszavonult kapust, Király Gábort.
Mindkét csapat lendületesen kezdett, a vendégeknek volt több helyzete, majd a félidő utolsó harmadában kiegyenlítettebb lett a játék. A szünetig nem esett gól.
A fordulás után a Haladás egy szögletet követően, a holland Sjoerd Ars fejesével megszerezte a vezetést. A gól kissé megfogta a debrecenieket, akik azonban néhány perc után "magukhoz tértek", és sorra dolgozták ki a helyzeteket. A hajrához közeledve kapufát is lőttek a vendégek, a gól azonban nagy fölényük ellenére nem jött össze, így hazai sikerrel zárult a meccs. A Haladás fiatal kapusa, Gyurján több bravúrt is bemutatott az utolsó percekben.

AZ NB I ÁLLÁSA
1. Vasas 31 pont
2. Videoton 30
3. Ferencváros 29
4. Budapest Honvéd 28
5. Szombathelyi Haladás 25
6. Mezőkövesd Zsóry FC 24
7. Újpest 23
8. Debrecen 20
9. Diósgyőr 18
10. MTK Budapest 18
11. Paks 17
12. Gyirmót 13

A góllövőlista élcsoportja:
1. Djuricin, FTC, 8 gól
1. Feczesin, Videoton, 8
3. Böde, FTC, 7
3. Lanzafame, Honvéd, 7
3. Lazovic, Videoton, 7
6. Ádám, Vasas, 6
6. Bardhi, Újpest, 6
6. Eppel, Honvéd, 6
6. Scepovic, Videoton, 6