A tizedik remi után végre jöhetnek az izgalmak

sakk, karjakin, carlsen
Sergey Karjakin (R), Russian chess grandmaster, plays against Magnus Carlsen, Norwegian chess grandmaster and current World Chess Champion, during round 12 of the World Chess Championship on November 28, 2016 in New York. / AFP PHOTO / KENA BETANCUR
Vágólapra másolva!
A hétfői 12. játszma is döntetlennel zárult a címvédő Magnus Carlsen és Szergej Karjakin között a New York-i sakkvilágbajnoki párosmérkőzésen, ezzel 6-6 az állás, és következhet a rájátszás.

A döntő utolsó klasszikus időbeosztású partijában a norvég játékos vezette a világos bábukat, s a felek a 30. lépésben egyeztek meg a remiben.

Az 1,1 millió euró összdíjazású fináléban - amelynek hivatalos szakkommentátora Polgár Judit - szerdán négyjátszmás rapid meccsek, majd ha szükséges, villámpartik következnek.

Most már nem lesz mire várni, dönteni kell Forrás: AFP/Kena Betancur

A klasszikus időkontroll szerint 2-2 óra áll rendelkezésre az első 40 lépésre, majd 1-1 óra a következő 20 lépésre, végül 15-15 perc a játszma befejezéséig, ekkor 30-30 másodperc lépésenkénti bónuszidőt is kapnak a felek.

A rájátszásban először négy rapidjátszmára kerül sor 25-25 perc gondolkodási idővel és 10-10 másodperc többletidővel lépésenként. Ha ez sem dönt, akkor két villámjátszma következik 5-5 perc gondolkodási idővel és lépésenként 3-3 másodperc többletidővel. Szükség szerint ezt a kétjátszmás villámrájátszást ötször ismétlik, amíg valamelyik játékos meg nem szerzi a győzelmet.