Társoldalunk:

Mélybe zuhantak a sportolói álmok

2016.11.29. 20:58

A Kolumbiában lezuhant, a brazil Chapecoense futballcsapatát szállító repülőgép szerencsétlensége, sajnos, nem az első, a sport világát érintő tragédia. Járt már hasonlóan a világ egykori legjobb, majd legreményteljesebb futballcsapata, Afrika büszkesége, két orosz hoki- és egy uruguayi rögbicsapat is.

Kedden hajnalban Kolumbiában lezuhant a brazil Chapecoense futballcsapatának játékosait is szállító repülőgép. A csapat, a szakmai stábbal és több kísérővel együtt a második legrangosabb dél-amerikai kupa, a Copa Sudamericana döntőjére utazott Medellínbe. A szerencsétlenséget a gépen tartózkodó 77 emberből csak hatan élték túl,  közülük négyen – a két kapus és két mezőnyjátékos – a Chapecoense futballistái. (Korábban arról szóltak a hírek, hogy 81-en voltak a fedélzeten, ennyien voltak ugyanis az utaslistán. Közben azonban kiderült, hogy négyen - egyikük sem labdarúgó - nem szálltak fel a járatra.)

A klubot, Brazíliát és a világ labdarúgását persze így is hatalmas veszteség érte, hiszen a dél-amerikai kontinens egyik legjobb együttese veszett oda. 

Az érintetteket ez nyilván a legkevésbé sem vigasztalja, de a Chapecoense esete nem az első olyan tragédia, amelyben komplett csapatok vesztek oda, nemegyszer olyan űrt hagyva maguk után, amelyet soha többé nem is sikerül betölteni. 

A Grande Torino

A futball történetének egyik legnagyszerűbb csapata volt az 1940-es évek torinói együttese. Nem véletlen, hogy a kiváló együttest akkor és azóta is csak Grande Torino (azaz Nagy Torino) néven emlegetik. A szurkolóból lett klubvezető, Ferruccio Novo áldozatos és olykor kíméletlen építkezése (nem volt szívbajos meccs után, az ellenfél öltözőjében megvenni a rivális két legjobbját, vagy éppen ráígérni olyan játékosra, aki már elkötelezte magát a városi vetélytárs Juventushoz) révén 1940-re megszületett a csapat, amelyik a háború alatti és utáni években leigázta az olasz focit. 

A kor olasz válogatottjának gerincét adó játékosok – Ezio Loik, Valentino Mazzola, Ballarin, Ferraris II, Castigliano, Gabetto – megszerzése mellett fontos volt, hogy a klubvezetés felismerte, érdemes szakítani a világbajnok olasz válogatott kapitányának, Vittorio Pozzónak a taktikájával, a „metodó”-val, és inkább átállni az Arsenal edzője, Herbert Chapman által favorizált, Olaszországban „sistema" néven emlegetett WM (3-2-2-3) felállásra – ami sokkal nagyobb teret engedett a támadó focinak. 

A magyar Kuttik András vezetésével a Torino 1942–43-ban bajnok és kupagyőztes lett – elsőként duplázva az olasz foci történetében.  Ezt követően még sorozatban négy bajnoki címet nyert, lemásolva azt az ötös szériát, ami előttük csak a Juvénak sikerült. A válogatottban rendre hat-nyolc Torino-játékos kapott helyet.

A baleset helyszíneForrás: Getty Images/This content is subject to copyright./Keystone

A Torino 1949. május 4-én gálamérkőzésen lépett pályára Lisszabonban a Benfica ellen. A csapat, a szakmai stáb és az újságírók egy Fiat G.212CP típusú géppel repültek haza Portugáliából, csakhogy Torino közelében hatalmas köd fogadta őket, a rosszul navigáló kapitány pedig a város melletti egyik dombon álló Superga bazilikának vezette a gépet. A repülő mind a 31 utasa életét vesztette, köztük két magyar, Egri Erbstein Ernő edző, és Schubert Gyula játékos  (ő Budapesten született csehszlovák magyar volt, aki az 1945–46-os magyar bajnokságban a Kőbányai Barátság színeiben 32 mérkőzésen 34 gólt szerzett). 

A balesetről készült korabeli dokumentumfilm 

A Torino egyik védője (Sauro Tomá) és a második számú kapus (Renato Gandolfi) nem utazott el Lisszabonba, utóbbit a harmadik számú kapus, a mindössze 23 éves Dino Ballarin helyettesítette. Ugyancsak nem volt a gépen a korábbi szövetségi kapitány, az utazást betegsége miatt lemondó Vittorio Pozzo – a tragédia után ő azonosította a játékosokat –, ahogy Ferruccio Novo sem kísérte el a gárdát Lisszabonba. 

Két nappal a baleset után az olasz szövetség bajnoknak hirdette ki a Torinót, mert a csapat négy fordulóval a zárás előtt négy ponttal vezetett az Inter előtt. A Bikák ezt követően már csak egyetlen alkalommal, az 1975–76-os idényben tudták megnyerni a bajnokságot. Az áldozatok torinói temetésén mintegy egymillió ember búcsúztatta az egykori Grande Torinót a város utcáin.

Manchester United

Egy évtized sem telt még el Superga óta, amikor egy újabb nagy reményű csapattal, a Manchester Uniteddel történt tragédia. Matt Busby 1956-ban és 1957-ben is bajnokságot nyert, rendkívül fiatal együttesének 22, illetve 23 év volt az átlagéletkora. 

A Manchester United 1955–1956-os bajnokcsapata, az első „Busby Babes”. Első sor balról jobbra: Dennis Viollet, Johnny Berry, Tommie Taylor, Liam Whelan, David Pegg. Második sor: Eddie Colman, William Foulkes, Ray Wood, Roger Byrne, Mark Jones és Duncan Edwards. Közülük nyolcan (Roger Byrne, Mark Jones, Duncan Edwards, Tommy Taylor, Eddie Colman, Liam Whelan, David Pegg és Geoff Bent) haltak meg a müncheni szerencsétlenségbenForrás: AFP/-

1958-ban a triplázásra hajtó csapat jó úton volt, hogy elérje a nagy célt, illetve, hogy sorozatban másodszor is bejusson a Bajnokcsapatok Európa Kupája (BEK) elődöntőjébe. Február 6-án Belgrádban játszották a BEK negyeddöntőjének visszavágóját (3-3, összesítésben 5-4 a Manchester javára), és már hazafelé tartottak, amikor a gépnek le kellett szállnia Münchenben, hogy megtankoljon. Az üzemanyag-felvételre azért volt szükség, mert Johnny Berry elhagyta az útlevelét, így a gép egyórás késéssel tudott csak felszállni Belgrádból, a várakozás alatt pedig szépen fogyott a kerozin. Münchenben a repülő kétszeri próbálkozás után sem tudott felemelkedni, James Thain kapitány azonban úgy döntött, hogy harmadszor is megpróbál elstartolni. A kifutópályán álló hólében viszont a gép ezúttal sem tudott kellően felgyorsulni, leszaladt a kifutópályáról, majd egy közelben álló háznak ütközve leszakadt a bal szárnya. 

A Manchester United játékosai Belgrádba indulnak 1958. február 5-énForrás: AFP/-

A gépen összesen 44-en utaztak, 23-an haltak meg, közülük nyolcan játszottak a csapatban, hárman pedig a Manchester United alkalmazottjai voltak. Az áldozatok között volt Duncan Edwards, a „korona ékköve” is, akiben mindenki az angol foci legnagyobb reménységét látta. Ő 15 nappal a baleset után, egy müncheni kórházban halt bele a sérüléseibe. Edwards a tragédia napján táviratot küldött a főbérlőjének, melyben azt írta „minden járatot törtöltek, holnap érkezem”.

Rendőrök vizsgálják a baleset helyszínétForrás: Getty Images/This content is subject to copyright./Keystone

A csapat menedzsere, Matt Busby, valamint olyan sztárok, mint az 1966-ban az angol válogatottal világbajnokságot nyerő Bobby Charlton vagy Dennis Viollet túlélték a tragédiát, ahogy Berry is. A gépen volt az utazást szervező Miklós Béla is, aki ugyancsak meghalt, míg felesége, Eleanor túlélte a katasztrófát.

A tragédia emlékét Belgrádban emléktábla, Münchenben egy tér (Manchesterplatz) és egy másik emléktábla, Manchesterben pedig egy dombormű és az 1960-as felavatása óta a baleset időpontját (15 óra 04 perc) mutató óra állít emléket a csapatnak az Old Traffordon. 

Megemlékezés 2014-ben az Old TraffordonForrás: AFP/Andrew Yates

A Manchester United öt évvel később kapaszkodott vissza a legjobbak közé, amikor 1963-ban FA-kupát, 1965-ben és '67-ben bajnoki címet nyert, a következő idényben pedig első angol klubként elhódította a BEK-et – Matt Busby irányításával.

A zambiai válogatott

Az 1988-as szöuli olimpián negyeddöntőbe jutó zambiai válogatott (a csoportban 4-0-ra verték az olaszokat) két évvel később harmadik lett az Afrikai Nemzetek Kupáján (ANK), 1992-ben a negyeddöntőig jutott, 1993-ban pedig komoly esélye volt, hogy története során először kvalifikálja magát az 1994-es amerikai világbajnokságra.  A válogatott 1993. április 27-én Szenegálba tartott vb-selejtezőre, amikor a gaboni partoktól 500 méterre a tengerbe zuhant a csapatot szállító repülőgép – a fedélzeten tartózkodó mind a 30 utas, köztük 18 futballista életét vesztette. 

A 2012-es ANK-győztes zambiai csapat tagjai az 1993-as szerencsétlenség helyszínén GabonbanForrás: AFP/Franck Fife

A vizsgálat során kiderült, hogy a balesetet egy fatális hiba okozta: miután kigyulladt a gép egyik hajtóműve, a kétségbeesett pilóta a jó hajtóművet állította le.

A zambiai futball erejét mutatja, hogy az ország csapata a következő évben második lett az Afrikai Nemzetek Kupáján. Zambiának 2012-ig kellett várnia első ANK-győzelmére, amit éppen Gabonban, Libreville-ben ünnepelhettek, pár száz méterre onnan, ahol az 1993-as baleset történt. 

Lokomotiv Jaroszlavl

A Kontinentális Hoki Ligában (KHL) játszó csapat a 2011–12-es szezon első mérkőzésére indult Minszkbe, amikor repülőgépük a felszállás után néhány perccel egy helyzetjelző toronynak ütközött, kettétört és lezuhant. A gépen – a személyzeten kívül – csak a Lokomotiv Jaroszlavl játékosai és szakmai stábja tartózkodott. A balesetet csak a repülőmérnök, Alekszander Szizov élte túl, míg a csatár, Alekszander Galimov öt nappal később, a kórházban halt bele sérüléseibe (egy másik csatár, Makszim Zjuzjakin és a finn kapusedző, Jarmo Valtonen nem utazott el Minszkbe). 

Gyászolók gyertyát gyújtatnak 2011. szeptember 8-án a Lokomotiv Jaroszlavl csapatának csarnoka előttForrás: AFP/Alexander Nemenov

A Lokomotiv visszalépett a bajnokságtól, és csak a következő idényben kapcsolódott be újra. Azóta is állandó résztvevője a bajnokság rájátszásának. 

Az orosz (szovjet) jégkorong történelmének ez volt a második légiszerencsétlensége: 1950-ben a VVS Moszkva csapatát szállító gép zuhant le Szverdlovszk (ma Jekatyerinburg) mellett. A balesetet csak a keret két tagja élte túl: a sérült Viktor Suvalov el sem indult Cseljabinszkba, míg az 1956-ban a szovjet válogatottal olimpiai bajnoki címet szerző Vszevolod Bobrov soha nem ült repülőre,  ezúttal is inkább az éjszakai vonatozást választotta.

Az a bizonyos rögbicsapat

Az uruguayi főváros, Montevideo Stella Maris főiskolájának rögbicsapata 1973. október 13-án Chilébe indult, hogy barátságos mérkőzéseket játsszon néhány ottani együttessel. Az uruguayi légierőnek a csapatot szállító gépe azonban a rossz időjárás és navigációs hibák miatt lezuhant az Andokban.

Egy másik repülőgép-szerencsétlenség, amelynek magyar túlélői is voltak: 

A szerencsétlenségről Piers Paul Read írt könyvet, ami magyarul Életben maradtak (eredeti címe: Alive: The Story of the Andes survivors) címmel jelent meg, és ugyanezen cím alatt készült belőle film is, amely részletesen bemutatta a történetet a kényszer szülte kannibalizmustól kezdve Nando Parrado és Roberto Canessa hősiességéig,  akik tíz nap alatt gyalog átkeltek az Andok egyik hegyláncán, és segítséget vittek Chiléből. A balesetet 16-an élték túl, míg 29-en meghaltak. 

Magyar cselgáncsválogatott

Sajnos, a magyar sporttörténelemben is előfordult olyan eset, amikor kiváló versenyzők vesztették életüket repülőgép-szerencsétlenségben. Az 1966. november 24-i esetről itt olvashatnak.

Dennis Bergkamp, a nem repülő hollandiForrás: AFP/Ian Kington
Bergkamp: a nem repülő hollandi
A holland labdarúgó-válogatott történetének egyik kiemelkedő képességű játékosáról, Dennis Bergkampról szinte mindenki tudta, hogy nem hajlandó repülőre ülni. E miatt ragadt rá a nem repülő hollandi becenév is. Bergkamp pályafutásának utolsó repülős útja az 1994-es Egyesült Államokban megrendezett világbajnokság volt. Sokak szerint egy rossz élmény hatására kerülte a repülést, ám ő ezt megcáfolta. „Sokan azt hiszik, soha nem is repültem, ami éppen úgy nem igaz, mint az, hogy egy rossz emlék, egy rémisztő tapasztalat érlelte meg a döntésemet. Mindössze arról van szó, hogy hirtelen rájöttem, a repülés rossz hatással van a játékomra. A meccs előtt rettegek a légi úttól, magán a mérkőzésen meg félek a visszafelé utazástól. Egyszer csak eldöntöttem, nem repülök többé. Szerencsére az Arsenalban és a holland szövetségben is megértették és elfogadták ezt. Meggyőződésem, hogy ez nagyon jó hatással lett a játékomra, korábban sohasem futballoztam olyan jól, mint amióta nem kell félnem a repüléstől.” Mindez nagy gondot okozott, hiszen Európán belül szinte bárhová megoldható volt az utazás autóval vagy vonattal. A Dél-Koreában és Japánban megrendezett 2002-es világbajnokságra viszont nem akart elutazni. Mivel ezt jóval korábban eldöntötte, már a selejtező mérkőzéseken sem játszott. A hollandok aztán elbukták a vb-kvalifikációt, így nem csak Bergkamp, de az egész válogatott lemaradt a világbajnokságról.