Vágólapra másolva!
Elfogadták a MOB új alapszabályát, de kérdéses, hogy érdemben meg tudták-e vizsgálni a küldöttek.

Formális beszédekkel indult a Magyar Olimpiai Bizottság rendkívüli közgyűlése a szervezet új alapszabályáról. Szabó Tünde, az Emmi sportért felelős államtitkára formális beszédet mondott a közgyűlés hivatalos megnyitása előtt, majd Borkai Zsolt vette át a szót.

A MOB elnöke kijelentette, hogy "igenis siker volt az olimpia, lázban égett az ország, éjjel szurkoltak az emberek a tévé előtt, noha

Rióban és Katarban is jó volt magyarnak lenni, ugyanis rendkívül sikeres volt a 2024-es budapesti olimpia prezentációja - tette hozzá az elnök.

Az új alapszabály teremtette helyzetről Borkai azt mondta: "A magyar sport átalakul, ezt a folyamatot ma lezárjuk. Az elmúlt hetekben rengeteget dolgoztunk együtt az Emmivel, és fontos kérdésekben közös nevezőre jutottunk." Az újonnan létrejövő testületeknek "jó és sikeres munkát" kívánt, majd megjegyezte: "A MOB ajtaja a jövőben is nyitva áll annak, bárkinek, aki be akar jönni, kivéve, aki be akarja törni, mert stabil falai vannak, 120 éve állnak."

Forrás: MTI/Illyés Tibor

Borkai kitért a személyét érő támadásokra is: "Lassan megszokom, hogy a MOB és a személyem a sajtó érdeklődésének középpontjában áll.

Pitiánernek tartom, ha valaki azt gondolja, hogy ezt a szervezetet én meglopnám az utazásokkal."

Az elnök arra utalt, hogy a hírek szerint a MOB nyolc vendégakkreditációt kapott Rióra, amelyből "Borkai Zsolt elnök – a saját döntése alapján – két gyermeke és az egyik gyermek barátnője javára használt fel, ők a NOB vendégeként a VIP-páholyokból nézhették az olimpiai eseményeket. Ugyanakkor a MOB kiutaztatott vendégei számára – szponzoroknak, elnökségi tagoknak – elegendő akkreditáció hiányában belépőjegyeket kellett vásárolni." Az idézet Török Ferenctől, a jogi végzettségű, egykori olimpiai bajnok öttusázótól származik, aki szerint Borkainak le kellene mondania, miután a MOB erkölcsi mélypontra került.

Schmitt Pál volt köztársasági elnök, a MOB tiszteletbeli elnöke (b), Borkai Zsolt MOB-elnök és Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára Forrás: MTI/Illyés Tibor

Borkai Zsolt viszont még a bevezetőjében azt mondta,

nem fogja hagyni, hogy eltávolítsák a székéből,

ahogy "az olimpián sem lehet szavakkal győzni, oda kell állni".

Török Ferenc a tervezett új alapszabály módosítására nem tett javaslatot, de nem tartja azt jónak. Az alapszabályról szerinte február 29-én kellene dönteni, amikorra érdemben át lehet vizsgálni. A tisztújító közgyűlést egy hónappal később tartaná meg. Török az Origónak azt mondta, gondolkodik azon, megtámadja-e bíróságon a döntést: "Valószínűleg igen, de csak januárban" - nyilatkozta.

Az Origo a helyszínen úgy értesült, hogy

az új alapszabály tervezetét nem kapta meg a MOB jogi bizottságának elnöke, ami szintén azt erősíti, hogy nem lehet érdemben dönteni róla.

A szavazáson ugyanakkor három tartózkodással és 116 igennel a közgyűlés elfogadta a módosított alapszabályt.