Egy szívszorító interjú Csollány Szilveszterrel

Csollány Szilveszter életének egyetlen – ámde nagyon fontos – momentumára igaz, hogy amihez nyúlt, az arannyá változott. A 20 évvel ezelőtt Sydney-ben megrendezett nyári olimpián történt mindez, ahol a soproni születésű tornász gyűrűn olimpiai bajnok lett. Az ezt követő időszak azonban sokkal inkább hozott megpróbáltatásokat, mintsem örömteli pillanatokat a bajnok életében. Csollány Szilveszter ma főállású apuka és háztartásbeli Sopronban, edző Ausztriában. A magyar tornasporthoz egyre kevesebb köze van. Ez a cikkünk már korábban, 2017. január 6-án megjelent, most ezt olvashatják újra.

A soproni pályaudvaron fékező Volt Fesztivál Intercity ablakából látom, ahogy a bajnok ott áll a peronon. Melegítő, baseballsapka – semmit sem változott az elmúlt négy évben, legfeljebb az ősz hajszála lett több. Legutóbb messze Soprontól, Reykjavíkban futottunk össze 2013 márciusában. Akkor Izlandon dolgozott tornaedzőként. Majd megjárta Svájcot. Ám próféta ő sem tudott lenni saját hazájában. Sopronban kétszer is próbálkozott a torna tanításával, edzői tevékenységgel. Egyszer sem fejezhette be az elkezdett munkát.

Négy évvel ezelőtt úgy köszöntem el öntől Izlandon, hogy teljes az élete, szereti a munkáját, megbecsülik. Miért hagyta ott a szigetországot?
Mert a családom kiegyensúlyozott élete fontosabb volt a munkámnál. Miközben én edzőként tényleg remek helyen dolgoztam, a feleségem nem talált megfelelő munkát.

Csollány Szilveszternek nagyon hiányzik Izland Forrás: Lantos Gábor

Így aztán arra a döntésre jutottunk, hogy hazatérünk. Megjegyzem, Izland a mai napig nagyon hiányzik nekem.

Nincs olyan hét, hogy ne gondolnék Izlandra.

Bármikor visszamennék oda – vissza is megyünk, de csak kirándulni.

Ezek után jött a svájci munkája. Azzal mi volt a baj?
Voltaképpen ugyanaz, mint ami Izlandon. A feleségem és a gyerekeim oda már nem jöttek ki, viszont úgy voltunk vele, hogy Svájcból sokkal könnyebben haza lehet jönni Sopronba, mint Izlandról. Kocsival ingáztam a két hely között egészen addig, amíg a gyerekeim azt mondták, hogy ne menjek többet.

A nyakamba csimpaszkodva, szomorú szemmel és sírásra görbülő szájjal búcsúztak tőlem minden egyes alkalommal, amikor visszaindultam.

Egy ideig bírtam ezt, majd eldöntöttem, hogy hazatérek. Ekkor szerettem volna munkát kapni Sopronban, a helyi tornaklubnál.

Úgy tudom, hogy nem ez volt az első itteni szerepvállalása, igaz?
2007-ben valóban foglalkoztam már gyerekekkel a városban. Talán azért, mert olimpiai bajnok vagyok, talán azért, mert soproni vagyok, de nagyon népszerű voltam a gyerekek körében.

Mivel Sopronban egyetlen olyan terem van, ahol normális körülmények között lehet dolgozni, a klubtól béreltem a helyiséget.

Amikor látták, hogy hozzám sokkal több gyerek jön, mint a helyi egyesületbe, nem hosszabbították meg a bérleti szerződést, így be kellett fejeznem a tevékenységemet. Másodszorra, 2015 októberében úgy szálltam be a dologba, hogy a Magyar Tornaszövetség segítségét kértem.

Középen az olimpiai bajnok, nyakában az aranyérem. Egy csodálatos, 17 évvel ezelőtti pillanat Sydney-ben Forrás: AFP/William West

Ők méltányolták, hogy a helyi klubban szeretnék dolgozni, el is kezdtem a munkát havi bruttó 150 ezer forintért.

Másfél év türelmi időt kaptam, ezalatt kellett volna eredményt produkálni.

Azt mondták, ezalatt lesz időm felépíteni mindazt, amiről beszéltem nekik. Nagy kedvvel kezdtem el a munkát. Aztán azzal szembesültem, hogy a korábbi soproni tornaedzők ma már mind Ausztriában dolgoznak. Elsőre nem értettem, miért. Hamar rájöttem a valóságra. 2016 júniusában pedig kirúgtak.

Ezek szerint szakmailag nem volt minden rendben ebben az egyesületben?
Sem szakmailag, sem emberileg. Amíg a jelenlegi vezetés dolgozik ebben a klubban, nekem ott semmi keresnivalóm nincs. Ugyanezt mondták nekem azok a trénerek, akik jelenleg Ausztriában dolgoznak.

Sopronba ők sem akarnak visszatérni.

Mindenképpen szeretném hangsúlyozni, hogy a történetemet nem azért mesélem el, hogy engem ide visszavegyenek.

Miért érezte szükségét annak, hogy elmondja a történetét?
Azért, mert sajnálom azokat a szülőket, akiknek a gyermekei nem kaphatják meg a megfelelő szakmai képzést. A klub elnöke Farkas Péter, aki évekkel korábban összekülönbözött a szövetséggel. Akkor tett egy kijelentést, hogy ő a magyar tornasportért soha többet nem tesz semmit. Ehhez képest még mindig ő az elnök itt. Szerintem haláláig az marad.

Fleck Szilvia, a szakosztály vezetője egy volt tornász, aki gyakran nem volt bent velünk a teremben.

Nekünk az volt a dolgunk, amit ő meghatározott.

Az olimpiai bajnok nem találta meg a közös hangot a soproni tornaklub vezetőivel Forrás: Lantos Gábor

A legnagyobb baj az edzésbeosztással és a módszerrel volt. Nem volt lehetőségem arra, hogy külön csoportokkal foglalkozzunk. Ezt ő nem engedélyezte, pedig a világon ez a leginkább bevált módszer.

Egyszerre mindenkivel és mindennel kellett foglalkozni. Ez nonszensz.

Miközben előfordult az, hogy a gyerekeknek szánt talajgyakorlat-koreográfiát a YouTube-on található videókból másolta le és küldte el a sportolóknak.

Fleck Szilvia rúgta önt ki?
Nem, Farkas Péter, az elnök. Fleck Szilvia javaslatára. A szakosztályvezető nem állt elém, igazából azt sem tudom, miért történt mindez. A mi munkánkat a női tornászválogatott szövetségi kapitánya is jónak értékelte.

Lenyűgözően versenyzett az olimpián, akkoriban az ország egyik legnépszerűbb sportolója volt Forrás: AFP/Damien Meyer

Azt mondta, látszik az a rengeteg munka, amelyet elvégeztünk. De nem csak engem távolítottak el. Egy hónappal az én menesztésem előtt azt a kolléganőmet is kitették, aki Miskolcról költözött Sopronba azért, hogy edző lehessen.

Gondolta volna, hogy olimpiai bajnokként ennyi küzdelem vár még önre a civil életben?
Nem, de hozzászoktam már. Mondjuk, hazudnék, ha azt mondanám, hogy így képzeltem az életem. Azt mondjuk sejtettem, hogy egy olimpiai bajnoki cím nem jelent egyet majd a halálomig tartó habzsi-dőzsivel.

Pedig jól emlékszem arra, mennyire népszerű sportoló volt.
Én most is az vagyok. Itthon, a családom körében mindenképpen. (Nevet.)

Csinált olyan számvetést, amelyben azt a kérdést feszegette, hogy miben hibázott? Tartott önvizsgálatot?
Egészen biztos vagyok abban, hogy nem vagyok tökéletes.

Hibáztam, nem is keveset.

De arról nem én tehetek, hogy a Csollány-tornaiskolába kétszer annyian jártak, mint a városi klubba. Hiába volt ez magániskola, nem tudtam a dolgot továbbvinni, mert az egyetlen teremből kitettek. Arra pedig nem volt pénzem, hogy felépítsek egy vadonatúj termet. Pedig Svájcból még viszonylag normális szereket is tudtam volna szerezni. Tömegsportot akartam csinálni, hiszen a tömegből mindig könnyebb kiemelni egy-egy tehetséget. De egy új terem felépítése 30-40 millió forint.

„Nem volt 30-40 millió forintom, hogy felépítsek egy új tornatermet” Forrás: Lantos Gábor

Ennyi pénzt én képtelen vagyok előteremteni. Viszont lehet, hogy nem szabadna mindent kimondanom, mert ezzel megbántok valakit. De én nem tudok másképp viselkedni. A Magyar Tornaszövetség elnöke, Magyar Zoltán például megkért arra, hogy ebből a soproni ügyből se csináljak balhét. Egy ideig hallgattam.

Aztán rájöttem, hogy nem bírom elnézni azt, hogy azok a gyerekek, akik nálam is tornázhatnának, milyen gyenge oktatást kapnak.

Őértük teszem, és a szüleikért.

Ha most felhívnám Fleck Szilvia szakosztályvezetőt vagy Farkas Péter elnököt és megkérdezném tőlük, hogy miért bántják önt, mi lenne rá a válaszuk?
Szerintem az, hogy velem nem lehet együtt dolgozni, és milyen szemét alak vagyok.

Tényleg nem lehet önnel együtt dolgozni?
Ugyan már. Izlandon lehetett? Svájcban lehetett? Ausztriában lehet?

Az a baj, hogy képtelen vagyok alkalmazkodni ehhez a speciális magyar közeghez.

Izlandon nem beszéltem a helyiek nyelvét, mégis át tudtam adni mindent a gyerekeknek. Amíg tornáztam, minden saját magamtól függött. Kiszámítható volt az életem. Most hiába mondom azt, hogy nagyszerű edző vagyok, hogy nagyon szeretem a gyerekeket, ettől nekem még nem lesz saját tornaklubom.

Az mennyi ajtót nyit ma meg Magyarországon, ha valaki olimpiai bajnok?
Megnyit párat, de nem biztos, hogy addig az ajtóig eljutok, amelyik mögött a döntések megszületnek.

Nem arról volt szó, hogy Sopronban azonnal meg akarta váltani a világot, és ez szúrta a szemét a feletteseinek?
Nem akartam én sem vezető edző, sem szakosztályvezető lenni. Sőt, igazából a kolléganőmmel arról beszélgettünk, hogy lehet, mi látjuk rosszul a dolgokat.

Ám bárkivel szót váltottam erről, mindig az jött vissza, hogy nekünk van igazunk.

Hogy az az edzésmódszer, amelyet a soproni vezetők akartak ránk kényszeríteni, nem működik.

Így most munkanélküliként éli az életét?
Hetente két alkalommal átmegyek Ausztriába, Ternitzbe edzést tartani.

Amúgy egy régi kifejezéssel élve háztartásbeli lettem.

Feleségem Sopron legnagyobb fogorvosi magánklinikáján az asszisztensek vezetője. Rám a takarítás, a főzés, a bevásárlás marad, na meg az, hogy a gyermekeimet vigyem ide-oda. Régen rájöttem arra, hogy a család nyugalma bárminél többet ér.

Csollány Szilveszter 17 évvel ezelőtt gyűrűn nyert olimpiai bajnokságot Forrás: AFP/Damien Meyer

Itthon csodálatos légkör, szeretet vesz körül. Ha ehhez az kell, hogy én a háztartást vigyem, szó nélkül megteszem. Ráadásul a jövőben talán már hetente háromszor mehetek Ausztriába.

Nem arról van szó, hogy mindez kielégítene engem. De jelen pillanatban nem tudok mást tenni.

Én imádom a tréneri munkát. Ha ez nem adatik meg idehaza, elmegyek Ternitzbe. Ott legalább megbecsülnek.