Vágólapra másolva!
Súlyos combizomsérülése miatt az idény további részében már nem számíthat Tony Parkerre az NBA-ben szereplő San Antonio Spurs.

A texasiakkal négyszeres bajnok irányító - akit a 2007-es nagydöntő legértékesebb játékosának választottak - a Houston Rockets elleni Nyugati főcsoport-elődöntő második mérkőzésén dőlt ki a sorból. A legfrissebb MRI-vizsgálatok szerint a kvadricepsze sérült meg.

Tony Parker a Houston Rockets ellen szenvedett sérülést Forrás: AFP/2017 Getty Images/Ronald Martinez

Azt egyelőre nem hozták nyilvánosságra, hogy mennyi időt kell majd kihagynia a 34 éves kosarasnak, aki a rájátszás eddigi szakaszában eredményesen játszott, 15,9 pontos átlagot ért el, és mezőnyből több mint ötven százalékos pontossággal dobott.

A Spurs 1-1-re áll a Houston elleni, négy győzelemig tartó párharcban.