Társoldalunk:

Olimpikon lenne a súlyos betegségből gyógyult kajakos kisfiú

2017.05.10. 15:28

A vajdasági Opauszki Péter már régóta tudja, profi kajakos szeretne lenni. Habár komoly beteg volt, és másfél éve még az intenzív osztályon feküdt, tavaly tavasszal – hihetetlen erőről és kitartásról tanúbizonyságot téve - már versenyzett korosztályában. Csütörtökön a Csodalámpa Alapítvány, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, és a fiú példaképe, a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán együtt ajándékozott egy csodálatos új hajót a zentai tehetségnek. Innentől a határ a csillagos ég.

Szerdán a csepeli Kolonics György Vízisport Központba összehívott eseményen kapta meg vadonatúj, profi hajóját a nemrég még súlyos beteg Opauszki Péter. Ez nem jöhetett volna létre a Csodalámpa Alapítvány nélkül, akiktől Peti egy nagyon komoly kajakot kért, hogy megvalósítsa álmát, és felnőttként eljusson az olimpiára. 

Péter ma már jól van, és egy cél lebeg a szeme előtt: az olimpiaFotó: Csudai Sándor - Origo

Az első pillanattól kezdve szerelmes voltam a vízbe, horgászom is, annyira szeretek a víz közelében lenni.- mondta az Origónak a 14 éves fiú. - Hatéves korom óta kajakozom, a családban előttem is volt példa, így belekezdtem én is." Péter elmondta, hiába próbálkozott a focival és egyéb sportokkal, nem tudták lekötni - a kajak-kenu az élete.

A kalocsai születésű, de jelenleg a vajdasági Zentán élő fiú és családja magyarországi magyarok, így természetesen az a célja és a terve, hogy a jövőben a Zentától cirka 50 kilométerre található Szegeden készülhessen. Péter és édesanyja is elmondta, többször versenyzett már a Maty-éri edzőtáborban, ergo nem lesz ismeretlen számára a szegedi közeg.

A Csodalámpa Alapítványtól Felkai Márta, kommunikációs szakértő közleményükben azt írta, Pétert a kajak élteti, a kemoterápiás kezelést követően azonnal edzett tovább, és iszonyú erővel hajtott a versenyeken. 

Az Alapítvány eljuttatta a Magyar Kajak-Kenu Szövetséghez Péter kérését, és így történt, hogy a háromszoros olimpai aranyérmes Kammerer Zoltán, Péter példaképe adhatta át a felnőttek között is oly kedves márkájú kajakot. A rövid megszeppenés után olimpiai bajnokunk tanácsára Péter bepattant hajójába, és Kammerer mellett szorosan megtett vele néhány kört. A kiszállás után először az Origónak mesélt a friss tapasztalatokról.

Péter egy orrhosszal Kammerer Zoltán előtt - biztos ellesett egy-két trükköt olimpiai bajnok példaképétőlFotó: Csudai Sándor - Origo

"Nagyon stabil, elképesztő az egyensúlya. Az a különbség a többi kajakhoz képest, amivel versenyeztem, hogy ez a hajó, sokkal jobban töri a hullámokat, könnyebb a kormányzása."

Az Origónak a háromszoros olimpiai bajnok, Kammerer Zoltán elmondta, Opauszki Péter óriásit lépett előre.

"A mi időnkben nem volt még ekkora különbség hajó és hajó között. Most már többféle gyártó van, méretre, formára csinálják őket. Az biztos, hogy nagyot nőtt most a komfort érzete, mert tudja, hogy az övé, nem kell kölcsönhajóban lennie, és menetenként állítgatnia."

A hajó és Péter készen áll, a határ a csillagos ég!Fotó: Csudai Sándor - Origo

Kammerer hozzátette, a Nelo piacvezető márka, Péter hajójának formáját pedig 2015-re fejlesztették ki, a felnőtt mezőnyben most is keresett ez a típus. Kammerer szerint a hasonló korú gyerekeknek heti öt-hat edzés ajánlott, Péter pedig elmondta neki, ezt Zentán, a Tiszán is így gondolják. 

Opauszki Péter még a búcsúzásnál kérdésünkre szerényen, mosolyogva odabökte, ahogy hazaérnek, valószínűleg első dolga lesz azonnal vízre pattanni. Nem is csoda, vízre született.