Vágólapra másolva!
Tíz napja volt Gyulai István halálának 12. évfordulója. A kiváló atléta, tévériporter, sportvezető szerdán lenne 75 esztendős. Idősebb fiával, a Magyar Atlétikai Szövetség elnökével, Gyulai Miklóssal beszélgetett a Futóalbum.

Még csak 75 esztendős lenne. Elég nehéz elhinni.
Hát igen, tényleg még javában közöttünk lehetne, dolgozhatna.

Vigasz lehet számára és a többi szerettének is, hogy gazdag, teljes életút volt mögötte. Illetve hadd kérdezzem meg: televíziósként és a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség, az IAAF főtitkáraként egyértelműen sikeres volt, de sportolói pályafutására is így tekintett vissza?
Mondjuk huszonnyolcszoros magyar bajnok volt, olimpikon Tokióban négyszázon és Universiadé-győztes, de valóban igazán jelentős nemzetközi sikert nem ért el. Ezt azonban nem bánta, neki a sport csak másodlagos volt a tanulás mellett.

Tíz napja volt Gyulai István halálának 12. évfordulója Forrás: AFP/Jacques Demarthon

Úgy tudom, futballistaként kezdte. Hogyan lett belőle egyáltalán atléta?
Ez egy vicces történet. Egyszer diákolimpiára küldték volna, de szólt a tornatanárának, hogy nem tud menni, fociedzése van. Mire a tanára gyakorlatilag megzsarolta, azzal fenyegette, hogy ő is el tud rontani egy kitűnő bizonyítványt. Mivel az anyukája nagyon szigorúan nevelte, s egy négyes is megbocsáthatatlan bűn volt, így inkább beadta a derekát.

Hadd találjam ki. Bizonyára jól szerepelt a diákolimpián.
Szó mi szó, igen, megnyerte a futást, s ezzel el is dőlt a sorsa. Egyébként az atlétikának köszönhette, hogy annyi nyelven megtanult. Talán még gimnazista volt, amikor egyszer egy csapattal az NDK-ban járt, és ott megtetszett neki egy helyi kislány. Az ő kedvéért tanult meg németül. Akkor jött rá, hogy milyen jó a nyelvérzéke

És innen már nyílegyenes út vezetett az ELTE angol-német szakára?
Nem egészen, ugyanis elsőre nem vették fel, egy évet a Royal Szállóban londinerként dolgozott.

Az evidens volt, hogy önből is atlétát farag?
Annak ellenére, hogy atlétaszülők gyermeke vagyok, egyáltalán nem. Talán kevesen tudják, de anyu (Kazi Olga, kiváló középtávfutó – a szerk.) apunál is eredményesebb sportoló volt, Európa-bajnoki bronzérmes, főiskolai világbajnok. Én eleinte mégis úsztam meg pólóztam, aztán fociztam.

Csak azt ne mondja, hogy önt is a testnevelői terror vitt az atlétikai pályára.
Nem-nem, áttételesen a saját hülyeségem. 16-17 évesen elég sok balhém volt, s egyszer apámnál betelt a pohár, fegyelmezési eszközként egy szigorú edző, Sztipics László kezére adott a Honvédban.

Gyulai Miklós, Gyulai Istvánnak, a nemzetközi szövetség (IAAF) 2006-ban elhunyt főtitkárának a fia Forrás: MTI/Földi Imre

Mi lett volna, ha nem így történik?
Nem lennék tízszeres bajnok, s lehet, nem itt, az atlétikai szövetség elnöki irodájában beszélgetnénk, hanem mondjuk a váci börtön egyik cellájában. Na jó, ezt azért csak vicces túlzásnak vedd!

Édesapjára visszatérve: a tévében elsősorban teniszt, műkorcsolyát és atlétikát közvetített. Meg merem kockáztatni, a műkori tette igazán ismertté és elismertté, annak ellenére, hogy az atlétika volt neki a hazai pálya.
Ebben igazad van. Az ő idejében a műkorcsolya-világversenyek egy hétre a készülékek elé szögezték a magyar tévénézőket, olyan társalgási téma volt, mint egy Ki mit tud?, vagy egy táncdalfesztivál. Pedig azért tényleg az atlétikában volt igazán otthon.

Szerintem épp a zsenialitását bizonyítja, hogy bennem egy hibája él legemlékezetesebben, amikor egy, talán 1500-as versenyen, az alábbi csúszott ki a száján: „... hogy futhat egy nő ilyen okosan?!"
Ne is mondd, ezen nagyon rágta magát, hiszen ő tisztelte a nőket, s mint jó kiállású férfinak, nagyon fontos volt neki a nők szeretete. Nem elég, hogy magát emésztette, még az akkor nagyhatalmú Nőszövetség is nekiugrott, hogy hogyan lehet ilyet mondani, ha jól emlékszem, talán bocsánatot is kellett kérnie.

Nagy ember, nagy baki, mondhatnák erre. De hogy lett ő aztán riporterből sportvezető?
Amikor a nemzetközi szövetségben a magyar atlétikát képviselő Sír József már túl idős lett, kerestek helyette valakit, aki érti a sportágat, és magas szinten beszél angolul és németül. Ilyen pedig csak egy ember volt, ő. Aztán az IAAF tanácsában elég ügybuzgó volt, felfigyeltek rá.

Juan Antonio Samaranch javasolta az IAAF első emberének, Primo Nebiolónak Gyulai Istvánt (balra) Forrás: AFP/Abdelhak Senna

Hogyan lett aztán a világ egyik legnagyobb sportszervezetének főtitkára?
Amikor az elődje, John Holt meghalt, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Juan Antonio Samaranch javasolta az IAAF első emberének, Primo Nebiolónak, hogy próbálja ki ezt a fiatalembert. Ő „szót fogadott", s azt hiszem, nem bánta meg a döntését.

Sokan vélik úgy, hogy a Nebiolo-Gyulai tandem idején élte fénykorát a sportág.
Az olasz elnök valóban rengeteget tett a sportágért, s apámban nagyszerű partnerre talált, remekül kiegészítették egymást. Emlékszem, amikor Nebiolo 1999-ben meghalt, apám nagyon aggódott, hogy a munka már soha nem lesz olyan, mint vele volt. Ebben, sajnos, nem tévedett...

Ráadásul nem sokkal a harcostársa halála után az édesapja is megbetegedett.
Igen, 2000-2001 táján diagnosztizálták nála a vastagbélrákot, isteni csoda, hogy 2006-ig kihúzta. Sajnos későn kezdték el a kezeléseket, amikor már áttétek alakultak ki. Felajánlottam, ha szükség van máj- vagy vesetranszplantációra, leszek a donora, de ez sem segíthetett volna rajta.

Nem akarok talán már begyógyult sebeket feltépni, de amikor érezte, hogy közel a vég, csinált valami összegzést? Elégedetten tekintett vissza életére, munkásságára?
Én soha nem beszéltem vele ilyesmiről, ő szinte az utolsó percig harcolt és hitt a gyógyulásban.

Zárásként hadd kérdezzem meg: hogy látja, méltón őrzik ma az édesapja emlékét?
Azt gondolom, ez elsősorban a család dolga, s mi Marcival (Gyulai Márton, a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkára – a szerk.), a Gyulai Memorial nemzetközi atlétikai verseny tető alá hozásával megtettük, amit megtehettünk. Nem panaszkodhatok, viseli nevét iskola, újságírói díj, talán a magyar televízió lehetne kicsit aktívabb. Összességében azt mondom, nem kell túlzottan a múltban élni, rendben van ez így, ahogy van.

Egy ritka pillanat: Gyulai István a műkorcsolyáról vall.