Vágólapra másolva!
Két és fél nap kemény munka után lejátszotta első felkészülési mérkőzését a Ferencváros a törökországi Belekben. Az ellenfél a román élvonalban szereplő Viitorul Constanta volt, de a román csapat mellett az időjárással is meg kellett küzdenie a Fradinak.

Munkatársunk helyszíni jelentése a törökországi Belekből.

Egy nap szünet után visszatért az eső Belekbe, már a Ferencváros délelőtti edzése is szakadó esőben lett megtartva. Szergej Rebrov játékosai egy rövid átmozgatás után taktikai elemeket gyakoroltak, majd helyi idő szerint este 18 órától edzőmeccs várt a Ferencvárosra, a román FC Viitorul Constanta volt a Fradi ellenfele.

A klubról mindenképp érdemes annyit tudni, hogy a román legenda, Gherorghe Hagi alapította még 2009-ben. A Viitorul megszerezte egy másik klub indulási jogát így rögtön a harmadosztályban szerepelhetett a csapat, melynek az volt a célja, hogy a Hagi Akadémiáról (is) kikerülő román fiatalok lehetőséghez jussanak.

A 2012-13-as idényben már az élvonalba került a klub, sikerült is megragadni az első osztályban, három évvel később már az Európa-ligában is indulhatott az akkor már Hagi által edzett csapat, 2017-ben pedig meg is nyerte a román bajnokságot, most az ötödik helyen áll, de már 13 pont a lemaradása a Kolozsvárral szemben.

Ma már egyébként nem csak egy Hagi van a csapatban, a legenda fia, Ianis ugyanis a klub focistája. Ráadásul ő a csapat legnagyobb értéke, 2,5 millió eurót ér a transfermarkt szerint, korábban a Fiorentinában is szerepelt a még mindig csak 20 éves játékos, de a Serie A-ban mindössze kétszer léphetett pályára csereként. Ebben az idényben a bajnokságban 14 meccsen négy gólnál jár a támadó-középpályás.

Hagi egyébként tartotta a szavát, szinte a csapat összes játékosa román és a játékosok átlagéletkora nem éri el a 23 évet sem és több fiatal szerepelt már a román felnőtt válogatottban.

Hagi a pálya mellett Forrás: Balogh David/fradi.hu

A kezdésre az előrejelzéssel ellentétben szerencsére nem esett az eső, a Fradi az első félidőben a Holczer – Lovrencsics G., Blazic, Takács, Leandro – Gorriaran, Sigér – Varga R., Wilmots, Amadou – Böde összeállításban kezdte a mérkőzést.

A kezdősípszó előtt csapatkapitányként Böde és Hagi pacsiztak a játékvezetővel és egymással, majd az örömünk hamar elszállt, amikor újra leszakadt az ég a kezdés után nem sokkal, ráadásul a Fradi is hátrányba került, a 16. percben Vodut lépett ki ziccerben és sikerült elgurítania a labdát Holczer mellett.

Hagi a pályán Forrás: Balogh David/fradi.hu

A meccsre egész sok érdeklődő látogatott ki, volta tévéstábok Romániából, de a helyi rendőrség is megérkezett egy kocsival, a szakadó esőben pedig úgy parkoltak le, hogy fedezékből is tökéletesen lássák a meccset, csak egy gond volt, a fényszóró bekapcsolva maradt, így a játékvezető kérte meg a biztosurat, hogy legyen kedves lekapcsolni azt.

A második félidőre ha lehet, még jobban rákezdett az eső, ennek csak az első félidőben futballozók örülhettek, ugyanis Szergej Rebrov mindenkit lecserélt. A második félidőben a Varga Á. – Csernik, Frimpong, Botka, Heister – Csonka, Haratin – Bőle, Lanzafame, Petrjak - Sihnevich összeállítású csapat próbált egyenlíteni.

Az eső nem kímélte a játékosokat Forrás: Balogh David/fradi.hu

A próbálkozást végül siker koronázta, ugyanis Lanzafame a második félidőben egyenlített. A gólszerző kilétére csak később derült fény, ugyanis annyira zuhogott, hogy szinte el sem lehetett látni egyik kaputól a másikig.

A második félidőben Varga Ádám állt a zöld-fehérek kapujában, többször is sikeresen tudott védeni, de Pitu egyszer túljárt az eszén, így végül 2-1-re a román csapat nyert.

FTC-Viitorul Constanta 1-2 (0-1)
FTC I. félidő: Holczer - Lovrencsics G., Blazic, Takács, Leandro - Gorriaran, Sigér - Varga R., Wilmots, Amadou - Böde
FTC II. félidő: Varga Á. – Csernik, Frimpong, Botka, Heister – Csonka, Haratin – Bőle, Lanzafame, Petrjak - Sihnevich
Viitorul Constanta: Buzbuchi, Mladen, De Nooijer, Tiru, Boboc, Casap, Hagi, Vina, Achim, Baluta, Vodut
G.: Lanzafame (64.), ill. Vodut (16.), Pitu (71.)

Szergej Rebrov Forrás: Balogh David/fradi.hu

A mérkőzés után Szergej Rebrov, a Fradi ukrán vezetőedzője értékelte a látottakat: "Jó volt végre meccsen is látni a fiúkat. A második félidőben talán kicsit jobbak, szervezettebbek voltunk. Jó, hogy végre meccset is játszottunk, de nem volt könnyű dolgunk, ugyanis egészen jó ellenféllel szemben kellett bizonyítanunk. Az eredmény most nem annyira fontos, én ezt edzésként fogom fel. A játékosok tanultak új dolgokat, amit ma megmutathattak a pályán. Holnap majd videózunk, megmutatjuk a játékosoknak, mit csináltak jól, mit rosszul, folytatjuk tovább a felkészülést."

Holczer Ádám Forrás: Balogh David/fradi.hu

"Az első félidőben amikor én játszottam, még kellemesebb volt az időjárás, de kezdünk hozzászokni a körülményekhez" - tette hozzá Holczer Ádám, aki az első félidőben védte a Fradi kapuját. - Az biztos, hogy labdabiztosabban kell játszanunk, ebben voltak ma hiányosságok. A védelem is elég felforgatott volt, az első és a második félidőben is. Az edző érthetően próbálgatja, ki kivel passzol, mi lehet az ideális felállás. Rövid az idő, úgyhogy meg kell majd találnunk a lehető legjobb védőnégyest. A cél tavaszra adott,

tehát szeretnénk bajnokságot nyerni. Szeretnénk a Vidit másolni, ami a nemzetközi kupaszereplést illeti, ehhez pedig bajnokságot kell nyernünk, nem is lehet más célunk.

Ezeket a perceket szeretném kihasználni. próbálom megmutatni, hogy miben számíthat rám az edző. Nem kérdés, hogy Dibusz Dénes most az elsőszámú kapus, de ha úgy alakul készen állok. Senki nem örül annak, ha csere, én sem fogadtam el természetesen maradéktalanul ezt a helyzetet. Vannak olyan szituációk, amin adott pillanatban nem lehet változtatni, de

megbarátkozni soha nem fogok azzal, hogy csere vagyok, azért dolgozom, hogy minél többet a pályán lehessek."

Folytatás kedden, a szintén román Gaz Metan ellen.