Vágólapra másolva!
A bajnoki bronzérmes Albacomp csapatának fiatal centere, Bencze Zoltán jó eséllyel pályázik arra, hogy az NBA-ben folytassa pályafutását. A játékos menedzsere elmondta, hogy még legalább két év kell ahhoz, hogy a tehetséges középjátékos fel tudja venni az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság ritmusát.

A győri születésű Bencze - aki mindössze négy éve, harmadikos gimnazista korában kezdett el versenyszerűen kosarazni - egy éve az Edge Sports International menedzsercég védence. Azé az irodáé, amely - többek között - az egykori phoenixi és Lakers-megasztár, az 1992-es zsákolóbajnok Cedric Ceballos, az idei drafton valószínűleg az első tízben gazdára találó lengyel Maciej Lampe és az 1995-ös aranylabdás libériai George Weah ügyeit intézi. Személy szerint egy fehérvári fiatalember, Kegye Roland foglalkozik vele az Edge Sports képviseletében, s az ügynök elmondása szerint hosszú távon Bencze lehet az, aki a legtöbbre viszi a magyar kosarasok közül.

"Zolit hat NBA-klub kémei figyelték az elmúlt hónapokban, s a legélénkebb érdeklődés a New York Knicks és a Toronto Raptors részéről nyilvánult meg - nem véletlenül: mindkét csapatnál roppant nagy szükség lenne egy hét láb körüli centerre, márpedig Bencze pontosan ilyen magas" - mondta Kegye az [origo]-nak.

- Van arra esély, hogy június 26-án, a Madison Square Gardenben elkeljen?
- Szerintem nem sok, védencem nem is lesz ott a drafton. Ha mégis kiválasztaná valamelyik csapat - ismétlem, a Knicks és a Raptors megfigyelői érdeklődtek iránta legélénkebben, mindkét klubhoz bekérték Zoli Albacomp-szerződését -, akkor is legfeljebb két év múlva venné igénybe a szolgálatait, s addig itt hagyná az Albacompnál.

- Miért?
- Két okból. Az egyik anyagi jellegű: Zolinak 2005-ben lejár a szerződése, s akkor ingyen vihetik. A másik szakmai: Zoli még meglehetősen csiszolatlan kosaras, hiszen négy éve űzi komolyan ezt a sportot, hogy mást ne mondjak, kosárra fordulni csak egyik irányba tud. Azaz: rengeteget kell még fejlődnie.

- Jelenleg is edzésben van?
-
Mi az hogy! Roppant intenzíven készül Dávid Kornéllal, sokat egy-egyeznek, ami érthető is, hiszen Kornél is az NBA-be készül, a közelgő bostoni táborba.

- Jelenleg ki a jobb kosaras: Dávid vagy Bencze?
- Most még egyértelműen Kornél, de az idő Zolinak dolgozik: potenciálisan ő a nagyobb tehetség. Hét centivel magasabb, s hatalmas termetéhez képest szokatlanul fürge, koordinált mozgású, s középtávolról is kiválóan dob.

- Ha véletlenül valamelyik csapat kiválasztaná, s ami még valószínűtlenebb: azonnal el is akarná vinni, mi lenne a teendő?
-
Ki kellene vásárolni a szerződéséből. Ezt maximum 350 000 dollár erejéig tehetik meg a klubok, az NBA szabályzata ugyanis legfeljebb ennyit engedélyez.

- Igaz az a szóbeszéd, hogy Benczét felfedezője annak idején Paksra akarta vinni, de három évvel ezelőtt nem kellett az Atomerőmű vezetőinek?
- Igaz.

Ch. Gáll András