Megbüntették a Szalay Expresszt

Vágólapra másolva!
Lesz miért szurkolni az utolsó európai szakasz végén is a Dakar-rali magyar kettősének, hiszen az eddigi legkeményebb megpróbáltatáson van túl. Szalayék, javítva korábbi helyezésükön, a 68. helyre jöttek föl a tegnapi második gyorsasági szakasz után, ám az utána következő 870 kilóméter maga volt a rémálom.
Vágólapra másolva!

Versenyzőinktől megtudtuk, hogy az autóból megfejthetetlen zajokat hallottak, azzal együtt, hogy a maximális teljesítmény rendelkezésre állt. Madridhoz közeledve lelassítottak és benzinkútnál bevárták a szerelő kamiont. Az országúti szerviz eredménye egy új váltó és egy négyórás késés lett, ami félórás büntetést vont maga után.

Tegnapi eredményeik alapján az 64. helyen indulhattak volna a mai mért szakasz felé, ám így csak utolsóként rajtolhattak, hiszen éjjel kettő helyett, reggel hatkor futottak be Madridba. A Szalay, Palik kettős tehát ismét úton van, egy új sebességváltóval immáron Afrika felé, ahová a mai célállomástól komppal viszik át a mezőnyt.

A versenyzők hétfőn a Madrid-Rabat közötti 961 km-es utat tették meg. Ebből 6 km volt a mért gyorsasági szakasz. Az összetettben továbbra is a belga Gregoire de Mevius vezet. A motorosok között változatlanul a spanyol Nani Roma az első, megelőzve a francia Cyril Despres-t és a finn Kari Tianent. A verseny kedden Marokkóban a Rabat-Er Rachida szakasszal (534 km, ebből 80 km gyorsasági) folytatódik.

4. szakasz, Madrid-Rabat (961 km, 6 km gyorsasági):
Autók:
1. Gil, Tornabell (spanyol, Seat Cordoba) 5:48 perc
2. Kolberg, Larroque (brazil, francia, Mitsubishi Pajero) 7 mp hátrány
3. Saby, Boussier (francia, Ford Ranger) 26 mp h.
...79.Szalay Balázs, Palik László (Chevrolet Blazer) 2:27 mp h.

Motorok:
1. Roma (spanyol, KTM) 5:29 perc
2. Tianen (finn, KTM) 9 mp h.
3. Despres (francia, KTM) 11 mp h.