Nem a magyarok napja volt a pénteki az 53. Bocskai István nemzetközi amatőr ökölvívó emlékversenyen, hiszen a 12 elődöntőbe jutott hazai indulóból csupán hárman - az 51 kg-os Kalucza Norbert, a 81 kg-os Szellő Imre és a plusz 91 kg-os Bernáth István - tudták magukat beverekedni a szombati fináléba.
Rendeljen online!
Emlékszik rá? Írja meg!
A 48 kiló magyar bajnokának, Kanalas Róbertnek túl nagy falat volt az orosz Bjelik Galanov. Az 51 kilós Berna Dávid sem tudta megismételni csütörtöki remeklését, és nagy különbséggel kikapott a francia Nordine Oubaalitól. Ugyanebben a kategóriában Kalucza nagy csatában verte a lengyel Rafal Kaczort.
Eggyel feljebb (57 kg) az országos bajnok Mihály János az 54 kg aktuális világbajnokával, a szintén orosz Szergej Vodopjanovval csatázott, esélye azonban nem volt arra, hogy nyerjen. A 60 kilóban az Európa-bajnoki bronzérmes Varga Miklós csúnya verésbe szaladt bele Albert Szelimov ellen. A meccsről mindent elmond, hogy Varga négyszer volt padlón, s a harmadik menetben a bíró leléptette őt. A 69 kilósoknál a junior világbajnok Bacskai Balázs is orosz riválissal került össze, és ő sem tudott eredményesebb lenni honfitársainál. A 75 kg-os Harcsa Norbert sokáig vezetett Artyom Csebotarjov ellen, azonban ő is kikapott.
Az olimpiai és világbajnoki ötödik Szellő Imre (81 kg) esélyesként lépett ringbe, s ennek megfelelően öklözött az osztrák Oliver Obradovic ellen.
Darmos József (91 kg) szintén nagy küzdelemben bukott el. Bernáth István (plusz 91 kg) kevés ütéssel is nyert a padlót fogó litván Jaroslav Jaksto ellen.
Eredmények, elődöntők:
48 kg: Bjelik Galanov (orosz)-Kanalas Róbert 20-3 Daniel Matellón (kubai)-Jeremy Beccu (francia) 10-5
51 kg: Nordine Oubaali (francia)-Berna Dávid 14-5 Kalucza Norbert-Rafal Kaczor (lengyel) 14-10
54 kg: Martin Parlagi (szlovák)-Oltványi Dávid 5-2 Eduard Abzalimov (orosz)-Luke Campbell (angol) 9-4
57 kg: Szergej Vodopjanov (orosz)-Mihály János 14-3 Hicham Ziouti (francia)-Michal Chudecki (lengyel) 11-2
60 kg: Albert Szelimov (orosz)-Varga Miklós döntő fölény a 3. menetben Zorigtbaatar Enkhzorig (mongol)-Idel Torriente (kubai) 11-5
64 kg: Alexis Vastine (francia)-Görbics Gábor 11-5 Rosniel Iglesias (kubai)-Human Karami (iráni) 14-1
69 kg: David Arusztamjan (orosz)-Bacskai Balázs 10-1 Carlos Banteur (kubai)-Morteza Sepahvandi (iráni) 10-3
75 kg: Artyom Csebotarjov (orosz)-Harcsa Norbert 14-11 Vitalij Bandarenka (fehérorosz)-Maciaj Adamiak (lengyel) 8-4
81 kg: Szellő Imre-Oliver Obradovic (osztrák) 18-4 Artur Beterbijev (orosz)-Ramazan Magamadau (fehérorosz) mérkőzés nélkül
91 kg: Jevgenyij Romanov (orosz)-Darmos József (orosz) 10-8 Osmay Acosta (kubai)-John M,Bumba (francia) 11-9
plusz 91 kg: Bernáth István-Jaroslav Jaksto (litván) 6-1 Samil Gadzijev (orosz)-Jascim Delavari (iráni) 9-1
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?