Szellő Imre az orosz Európa-bajnok Artur Betyerbijev elleni bravúros sikerrel megnyerte a 81 kg-osok fináléját, Bernáth István pedig szintén orosz rivális legyőzésével lett aranyérmes a plusz 91 kg-osok között a debreceni 53. Bocskai István amatőr ökölvívó emlékversenyen, melynek döntőiben százszázalékos teljesítményt nyújtottak a magyarok.
Csoda a jégen, a vízben
Tíz sportorgazmus
A döntők első párjában kubai-orosz összecsapást láthatott az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokot szinte teljesen megtöltő publikum, ez a csata a karib-tengeri ország sportolójának sikerével zárult.
Ezt követően "felrobbant" a csarnok, következett ugyanis a debreceniek olimpikonja, Kalucza, aki óriási meccset vívott francia riválisával, Nordine Oubaalival. Az első percekben a rivális volt a pontosabb, jól előzte meg Kaluczát, aki azonban az első menet második felében megtalálta az ütőtávot, s döntetlenre hozta a szakaszt (6-6). A második három percben tovább nőtt a már addig sem kicsi iram, ekkor ugyan Oubaali indított több ütést, ám Kalucza valamivel több tisztát talált, s ez elég volt a vezetéshez az utolsó periódust megelőzően (13-10).
Az utolsó pihenőt követően a már addig sem halk közönség egyre hangosabban biztatta a kissé fáradni látszó magyart, akit hatalmas elánnal űzött a francia. Kaluczára egyszer számolt is a mérkőzésvezető, ennek ellenére a fontos pillanatokban mindig eltalálta ellenfelét, s így kifejezetten színvonalas mérkőzésen nyert 17-14-re.
Az első két kategóriával ellentétben a következő háromban, az 54, az 57 és a 60 kilóban orosz siker született. Ezek közül egyértelműen az utóbbi kategória fináléja marad majd meg leginkább az emlékezetekben, s nem csupán azért, mert a pénteken Varga Miklóst legyőző világ- és Európa-bajnok Albert Szelimov biztos pontozással nyert mongol riválisa ellen, hanem azért, mert a meccs után néhány perccel a vereségét vitató Zorigtbaatar Enkhorzig belerúgott az előtte elhaladó orosz klasszisba, aki gondolkodás nélkül nekiesett. A két öklöző újabb ökölcsatájának a közbeugró csapattársak és a biztonságiak vetettek véget. Később aztán mindketten megnyugodtak és a dobogón kezet fogtak egymással.
Szellő Imre az orosz Európa-bajnok Artur Betyerbijev elleni bravúros sikerrel megnyerte a 81 kg-osok fináléját, Bernáth István pedig szintén orosz rivális legyőzésével lett aranyérmes a plusz 91 kg-osok között a debreceni 53. Bocskai István amatőr ökölvívó emlékversenyen, melynek döntőiben százszázalékos teljesítményt nyújtottak a magyarok.
A világbajnoki és olimpiai ötödik helyezett Szellő Imre a chicagói vb negyeddöntőjében simán kikapott Betyerbijevtől, most viszont remekül küzdött, és elhúzott a 81 kg-osok fináléjában. Az orosz nagyobb sebességre kapcsolt, fordított, ám a közönség buzdítása segített a hazai bokszolón, aki végül segédpontokkal diadalmaskodott.
A plusz 91 kilósoknál Bernáth István remekül védekezett az orosz Samil Gadzijev ellen, meglépett 4-2-re, ám a rivális jól hajrázott, és végül 5-5 lett, de a pontozóbírói döntés a fáradó magyar ökölvívónak kedvezett.
Az eddigi talán legerősebb debreceni Bocskai István emlékversenyen Kalucza Norbert korábbi sikerével összesen három magyar győzelem született, ennél több sikert csak az orosz és a kubai (4-4) válogatott ért el.
A döntőkben:
48 kg: Daniel Matellón (kubai) - Bjelik Galanov (orosz) 10-8
51 kg: Kalucza Norbert - Nordine Oubaali (francia) 17-14
54 kg: Eduard Abzalimov (orosz) - Martin Parlagi (szlovák)- 6-4
57 kg: Szergej Vodopjanov (orosz) - Hicham Ziouti (francia) 9-2
60 kg: Albert Szelimov (orosz) - Zorigtbaatar Enkhzorig (mongol) 14-6
64 kg: Rosniel Iglesias (kubai) - Alexis Vastine (francia) 12-5
69 kg: Carlos Banteur (kubai) - David Arusztamjan (orosz) 9-6
75 kg: Artyom Csebotarjov (orosz) - Vitalij Bandarenka (fehérorosz) 9-4
81 kg: Szellő Imre - Artur Betyerbijev (orosz) 12-12, segédpontokkal 28-25
91 kg: Osmay Acosta (kubai) - Jevgenyij Romanov (orosz) 7-2
plusz 91 kg: Bernáth István - Samil Gadzijev (orosz) 5-5, pontozóbírói döntés
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
Nem akar pokolra jutni a világ legjobb bokszolója
A többször a világ legjobb bokszolójának választott Manny Pacquiao úgy döntött, hogy megváltoztatva eddigi életstílusát kilép a szerencsejáték-bizniszből, és a Biblia ...
Idegenben bukja el a bajnokságot a Barca
A spanyol sportsajtó biztosra veszi, hogy eldőlt az aranyérem sorsa, hiszen a Real Madrid előnye már tíz pont az FC Barcelonával szemben. A katalánok Camp Nouban ...
Sousa: Egervári rendre hátba támadott
Paulo Sousa, a Videoton FC vezetőedzője korábban csalódott Egervári Sándorban - a portugál edző többek között ezzel magyarázta, hogy elmaradt közte és a magyar ...
Tévez: Mancini úgy kezelt, mint egy kutyát
Carlos Tévez a Manchester Citynél szeretné folytatni pályafutását, noha az mondja, Roberto Mancini úgy bánt vele, mint egy kutyával. Az argentin csatár nem lépett ...
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótláscsapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba pedig ...
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándornak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Öt percig sem tartott a Való Világ küzdelme
A védettséget jelentő lila kendőt olyan szerezte meg, akinek nagyon kellett.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.