Hozzávetőleg ötezren látogattak ki a Papp László Sportarénában szombat éjszakába nyúló K-1 szabályrendszerű küzdősport-gálára, amelyen a presztízs küzdelmekben a legnagyobb sztár, a fehérorosz Alekszej Ignasov megnyerte a meccsét, miként Bárdosi Sándor is. A közönség jó néhány brutális kiütést is láthatott, a román Marosanu állcsúcsra mért kombinációja után a török Gulsari ájultan terült el.
Csoda a jégen, a vízben
Tíz sportorgazmus
A küzdősportok nagy ünnepe Magyarországon az FSPU Hungary által évente kétszer, Debrecenben és Budapesten megrendezésre kerülő K-1 gálák. A szombati rendezvényen a Papp László Sportarénában a korábbi évektől eltérően nem egy, hanem két torna rendszerű verseny is helyet kapott: a klasszikus nehézsúlyú kieséses lebonyolítású mellett nem csak presztízsmérkőzések, hanem K-1 Max tornát is láthatott a publikum, amely a 70 kg alatti harcosoknak adott lehetőséget.
A négyszereplős K-1 Max tornán a Vörös Roland-Pethes Viktor döntő hatalmas mérkőzést hozott. Vörös mindjárt az elején támadólag lépett fel, és hamar megsebesítette ellenfele combját. Úgy tűnt, hogy a további küzdelem csak formalitás, ám Pethes hatalmas szívvel küzdött tovább, és kihúzta a meccs végéig.
Már a gálát megelőző sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a magyar K-1 igencsak nagy átalakuláson ment keresztül. A régiek helyett olyan sokra hivatott tehetségek kaptak szerepet, mint Veres Ádám, Zentai Máté és a már tornagyőztes, de a K-1 mezőnyben még mindig nagyon fiatalnak számító Török Dániel, aki a negyeddöntők nyitómérkőzésén a román Sebastian Ciobanu ellen lépett szorítóba. Ciobanu jól tért ki Török faltörő rúgásai elől, majd az ütőtávba belépve az idő múlásával egyre több és egyre keményebb ütést vitt be. Ciobanu a harmadik menetben közel került a kiütéses győzelemhez, végül egyhangú pontozással nyert.
A másik ágon Veres Ádámnak sem sikerült döntőbe kerülnie, ellenfele, a cseh Roman Kleibl nagy iramot diktált, és a magyar fiú nem tudta feltartóztatni ellenfelét. A második menet közepén Veres kétszer is padlóra került ellenfele combrúgásától, és a második után nem tudott felállni. A magyar szurkolóknak Zentai Máté okozta a legnagyobb örömet, amikor a 21 éves magyar fiú az első akciójával, fordulásból sarokkal, az ellenfele lengőbordáját eltalálva, óriási kiütéssel került az elődöntőbe. A holland Mounir Zekhnini valószínűleg még hetekig, minden lélegzetvételkor emlékezni fog a budapesti estére!
Sajnos Zentai az elődöntőben már nem volt ennyire eredményes. Bár sikerült pár combrúgással lassítania ellenfelét, az első menet végén hatalmas K.O. vereséget szenvedett a horvát Mladen Brestovactól: köríves fejrúgás az állcsúcsra... Szerencsére a látvány csúnyább volt, mint a végeredmény, a magyar fiú ugyan eszméletlenül terül el, de már a saját lábán hagyta el a ringet. A tornát végül a fantasztikus formát mutató Brestovac nyerte meg, miután hatalmas küzdelemben, az extra menet után legyőzte Ciobanut.
A K-1 Rules Tournament idei fénypontjai egyértelműen a presztízs küzdelmek voltak. A "Kárpáti Halál" Catalin Marosanu korábban ígéretet tett a magyar közönségnek: nem érdekli majd a pontozásos győzelem, csakis az ellenfél teljes megsemmisítése foglalkoztatja. A román top-fighter betartotta fogadalmát, azonnal neki esett török ellenfelének, aki képtelen volt feltartóztatni. Alig telt el 50 másodperc a kezdő gongszótól, a román harcos már több tiszta találattal nyomatékosította eltökéltségét, majd jött a török szempontból végzetes kombináció: bal-jobb-balhorog, állcsúcsra, amitől Musab Gulsari ájultan terült el a padlón.
Alekszej Ignasov számára jól ismert a Papp László Sportaréna atmoszférája, miután a fehérorosz világsztár már harmadik alkalommal tette tiszteletét nálunk. Most is nyert, de idén komoly küzdelemre kényszeríttette a bosnyák Dzevad Poturak. A balkáni harcos nagy elánnal kezdett, állva hagyta az álmoskásan kezdő "Vörös Skorpiót." Ignasov a második menettől folyamatosan pörgött föl, ám csak a harmadik menet végén került a kiütéses siker közelébe. Végül a pontozók az extra menet mellett döntöttek, amelyben a fehérorosz már nagyon meggyőző volt, így jogosan nyert.
A hazai rajongók számára az MMA világát választó olimpiai ezüstérmes birkózó, Bárdosi Sándor szereplése jelentette a legnagyobb örömöt, aki ígérete ellenére most sem sokat vacakolt a taktikával. A kezdő gongszó pillanatában rávetette magát Miroslav Scibranra, akit szinte azonnal földre vitt. Ott egy kicsit püfölte a horvát versenyzőt, majd fogást talált rajt, és lefojtotta. Scibran 1 perc 7 másodperc után lekopogta a küzdelmet.
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?